Városlista
2024. október 24, csütörtök - Salamon

Hírek

2020. Augusztus 07. 11:00, péntek | Helyi
Forrás: infoesztergom.hu

Letartóztatták a sorozatbetörőt

Letartóztatták a sorozatbetörőt

Pár napja kapták el, a bíróság pedig most elrendelte a férfi letartóztatását. Egy dági családi ház udvaráról lopott két alkalommal. Kiderült, hogy korábban is követett el bűncselekményeket.

Hat rendbeli lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Dorogi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy sárisápi férfi ellen. A gyanú szerint az elkövető 2020. július 25-ére virradóra bement egy dági családi ház udvarára, és onnan alufelnit, gumiabroncsokat, aggregátort és fűkaszát tulajdonított el. Nem először járt a helyszínen, egy héttel korábban ugyanis szintén lopott onnan, alufelniket és akkumulátorokat. A dorogi nyomozók rövid időn belül azonosították és elfogták a tettest, és a nála tartott kutatás során az eltulajdonított értékeket is megtalálták - közölte a rendőrség.

A férfi nem volt ismeretlen a nyomozók számára. 2020 áprilisában ugyanis Sárisápon követett el hasonló jellegű bűncselekményeket. A gyanúsítottat a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezésére az ügyészség indítványt tett a letartóztatására, amit az illetékes bíróság 2020. augusztus 7-én elrendelt.

Videó az őrizetbe vételről ITT!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi

NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa

2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi

PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit

A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre

2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi

Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban

Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.