Hírek
2023. Szeptember 06. 07:35, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Lisztes Krisztián az Eintracht Frankfurthoz szerződött
Lisztes Krisztián jövő nyártól a német élvonalbeli Eintracht Frankfurt labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását.
Jelenlegi klubja, a Ferencváros kedden közölte, hogy a 18 éves támadó 2024 nyarán csatlakozik a tavaly Európa-liga-győztes együtteshez, addig az új szerb vezetőedző, Dejan Stankovic és a budapesti csapat rendelkezésére áll. A Bundesligában jelenleg tizedik Frankfurt egyszeres német bajnok, ötszörös Német Kupa-győztes, valamint kétszeres UEFA-kupa-/Európa-liga-első.
Timmo Hardung sportigazgató a frankfurtiak honlapján elmondta, hogy a tinédzser szerződése 2029-ig szól.
"Örülünk, hogy csapatunknál üdvözölhetjük őt jövő nyáron, mert intenzitást, dinamikát és gólveszélyt hozhat az Eintrachtba" - tette hozzá.
Ifjabb Lisztes Krisztián 2017-ben került az FTC utánpótlásába, majd 2021 júliusában, 16 évesen kapta meg a profi szerződést. Az NB I-ben 2022 májusában, a Gyirmót ellen mutatkozott be, majd a következő szezon elején a Shamrock Rovers elleni idegenbeli Európa-liga-meccsen debütált a nemzetközi porondon. A nagy áttörést pedig a Fehérvár elleni hazai bajnoki hozta meg számára idén áprilisban, amikor csereként beállva duplázott, 2-2-re mentve a meccset.
Időközben debütált Gera Zoltán irányítása alatt a magyar U21-es válogatottban is, Szlovákia ellen rögtön győztes góllal. A szezon végén az MLSZ Rangadó-gáláján megkapta az Év felfedezettje díjat. A jelenlegi bajnoki idényben eddig két gólt szerzett.
Édesapja, a 49-szeres válogatott Lisztes Krisztián három időszakban (1993-1996, 2008, 2011-2012) szerepelt a Ferencvárosban, amellyel kétszeres bajnok és kupagyőztes volt, és tagja volt 1995-ös BL-csapatnak. Ő is légióskodott Németországban, megfordult a VfB Stuttgartnál, a Werder Bremennél, a Borussia Mönchengladbachnál és a Hansa Rostocknál is.
Fotó: eintracht.de
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 18. 08:14, vasárnap | Sport
Szoboszlai büntetőt hibázott, a Liverpool nem tudott győzni
Szoboszlai Dominik az első félidőben büntetőt hibázott, csapata, a címvédő Liverpool pedig csak 1-1-es döntetlent ért el a vendég Burnley ellen az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában.
2026. Január 17. 08:20, szombat | Sport
Tóth Alex a Bournemouth-hoz szerződik
Tóth Alex elhagyja a magyar bajnok Ferencváros labdarúgócsapatát és az angol Premier League-ben érdekelt Bournemouth játékosa lesz - a Sky Sports péntek esti híre szerint.
2026. Január 17. 06:00, szombat | Sport
Vb-2026 - Több mint félmilliárd jegyigénylés érkezett
A december 11-től keddig rendezett első szakaszban több mint félmilliárd jegyigénylés érkezett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetséghez (FIFA) a nyári világbajnokság kapcsán.
2026. Január 15. 07:31, csütörtök | Sport
Férfi vízilabda Eb - Százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a magyar válogatott
A magyar válogatott szerdán 21-6-ra legyőzte a máltai csapatot, így százszázalékos mérleggel zárta a csoportkört a belgrádi férfi vízilabda Európa-bajnokságon.6
