Hírek
2016. December 09. 06:00, péntek |
Helyi
Forrás: InfoEsztergom.hu/Városháza
Mária Maraton és minden, ami zarándoklat Esztergomban
Esztergomban tartotta aktuális elnökségi ülését a Mária Út Közhasznú Egyesület.
A vallási zarándoktúrákat szervező közösség eseménye a Bottyán-palota nagytermében kapott helyet, ahol az egyesület és a vele partnerségben lévő önkormányzatok közös munkafolyamatairól tárgyaltak.
A Szabó Tamás elnöke vezette december 7-i ülésen több napirendi pontot tárgyalt a Mária Út elnöksége. Ezek között hangsúlyossá vált az előző elnökségi ülés határozatainak áttekintése, az önkormányzatokkal és a megyei közgyűlésekkel való együttműködés áttekintése, a GINOP és más pályázatok helyzete valamint a Mária Maraton és egyéb rendezvények témaköre. Az ülésen szó esett még a korábbi önkormányzati megbeszélések eredményeiről, illetve a megyei közgyűlések elnökeivel való egyeztetésekről.

Az elnökségi ülésen több zarándoklattal közvetlenül kapcsolatos témát, programot is átbeszéltek. Így többek között a már említett maratont, valamint az úgynevezett 1Úton Nemzetközi Zarándoknapot, a 10. negyvennapos Budapest – Csíksomlyó zarándoklatot.
Az ülésen a bevezetőben, a tárgyalt napirendek között és a zárszóban is fel-felbukkant a Mária Út önkormányzati tagjaival kapcsolatos feladatok hosszú sora, így többek között az útvonal jelölése, karbantartása, az alapellátások biztosítása, a naprakész on-line információk, a helyi turisztikai-vallási-kulturális kínálat bővítése és a zarándok hagyományok felélesztése.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
