Városlista
2021. április 12, hétfő - Gyula

Hírek

2012. Március 11. 14:03, vasárnap | Belföld
Forrás: STOP

Még a 47 ezret sem fizetik ki

Még a 47 ezret sem fizetik ki

A közmunkáért fizetett havi 47 ezer forintból a kormánypárti politikusok szerint meg lehet élni. Úgy tűnik azonban, hogy még ezt sem fizetik ki a munkásoknak.

Pedig ha valaki közmunkára jelentkezik a mostani feltételek mellett, az bizony nem viccből teszi. Ennek ellenére egy, az Északonline-on olvasható cikk szerint a halmaji közmunkásoknak nem fizették ki a bért a munkájukért. Pedig hetente kellett volna fizetnie az önkormányzatnak, ám négy heti patakparti bozótirtás után egyszerűen hazaküldték őket, mondván, hogy nem érkezett meg a pénzük.

A munkások kétségbe vannak esve, némelyiküket már a villany kikapcsolása fenyegeti, mert nem tudják fizetni a közüzemi számláikat. Ráadásul a 22.500 forint szociális segélyt sem kapják, hiszen február 10-e óta közfoglalkoztatásban állnak. Úgy tűnik tehát, hogy a munka is kárba veszett és a segély is elúszott. Nem beszélve arról, hogy a második héten meg is fenyegették a munkásokat: aki beszélni mer a fizetés csúszásáról, az soha többé nem kap közmunkát.

Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő pénteken Halmajra utazott, hogy saját szemével győződjön meg a fenntarthatatlan helyzetről. A politikus a STOP-nak megerősítette a fenti információkat. - Nem a kormány médiamenedzselésére kellene pályázatot kiírni, hanem abból a 800 millióból ki kéne fizetni a közmunkásoknak legalább azt a kevés bért, ami jár - mondta Nyakó, hozzátéve, hogy nem elképzelhetetlen, hogy az ország területén több száz ember is érintett lehet hasonló ügyekben.

A szocialista képviselő kijelentette: mindent megtesz azért, hogy Halmajon a közmunkások megkapják a járandóságukat. Vasárnap a borsodi településre utazik, ahol a kisemmizett közmunkásokkal együtt sajtótájékoztatót tart.

STOP

Ezek érdekelhetnek még

2021. Április 12. 18:00, hétfő | Belföld

Áder: a klímaváltozás hatásai a Kárpát-medencében korábban és súlyosabb formában jelentkeznek

A klímaváltozás hatásai a Kárpát-medencében korábban és súlyosabb formában jelentkeznek, mint Európa számos más régiójában

2021. Április 12. 17:09, hétfő | Belföld

Az utak menti illegális hulladék felszámolását végzi a héten a Magyar Közút

A Tisztítsuk meg az Országot! programhoz kapcsolódva az elmúlt időszakban keletkezett út menti illegális szemét összegyűjtését végzi a héten a Magyar Közút Nonprofit Zrt.,

2021. Április 12. 16:55, hétfő | Belföld

Katolikus történelem - és irodalom könyvből is tanulhatnak szeptembertől a középiskolások

Szeptembertől katolikus történelem- és irodalomtankönyvekből is tanulhatnak a gimnáziumok, szakgimnáziumok és technikumok 9. és 10. évfolyamos tanulói- közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkársága.

2021. Április 12. 15:07, hétfő | Belföld

Illegális cigarettagyárat számoltak fel Budapesten

Több mint 25 millió forint forint kárt okozó illegális budapesti cigarettagyárat számolt fel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).