Hírek
2013. Január 27. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Megelőznék a földtörvényt

Jelentős mozgások indultak meg a termőföldpiacon, és úgy látszik, a spekulánsok és a jelentősebb területeket bérlő társaságok igyekeznek bebiztosítani magukat azokon a birtokokon, amelyeket jelenleg is művelnek. Mindezt még az új földtörvény életbelépése előtt tennék meg - írja a Magyar Nemzet.
A lap arról értesült, hogy a korábbi termelői szövetkezetekből létrehozott cégek, amelyek jellemzően több ezer hektárt művelnek, most házról házra járva igyekeznek rávenni a tulajdonosokat arra, hogy hat-nyolc évvel a bérleti szerződések lejárta előtt hosszabbítsák meg azokat újabb tíz-tizenöt évre. Az érintettek feltehetőleg ezzel igyekeznek kitolni azt az időt, ameddig a szóban forgó földeket még megművelhetik. Miután a készülő földtörvénynek nem lehet visszamenőleges hatálya – vagyis a meglévő szerződéseket nem érintheti –, e szabály csak akkor fejtheti ki hatását, amikor a bérleti szerződések lejárnak. Ha a téeszekből alakult cégeknek sikerül megújítaniuk bérleti szerződéseiket, akkor az új földtörvény elfogadása utáni évtizedben sem fog e téren semmi sem változni. Ezzel pedig igencsak keresztbe tesznek azon kormányzati elképzeléseknek, amelyek szerint a közeljövőben a hazai birtokstruktúra, a földművelés a kis és a közepes családi vállalkozások irányába tolódik el.A Vidékfejlesztési Minisztériumnál eddig egy ilyen konkrét esetet jelentettek be – mondta a lap megkeresésére Budai Gyula.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 21. 08:05, csütörtök | Belföld
Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték
2025. Augusztus 21. 08:03, csütörtök | Belföld
Fehér Ház: sok helyszín szerepel a lehetőségek között a Putyin-Zelenszkij találkozó megtartására
Budapest is felmerült a lehetséges helyszínek között.
2025. Augusztus 20. 08:39, szerda | Belföld
Augusztus 20. - Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
2025. Augusztus 19. 07:53, kedd | Belföld
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre
Megnövelt férőhellyel és többletjáratokkal készül a MÁV-csoport a nemzeti ünnepre - közölte a közlekedési vállalat az MTI-vel hétfőn.