Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2014. Május 13. 10:11, kedd | Helyi
Forrás: KEMRFK

Megfojtotta majd kuka mellé tette gyerekét – vádemelés a tatai nő ügyében

Megfojtotta majd kuka mellé tette gyerekét – vádemelés a tatai nő ügyében

Tatán két szemetes konténer között találtak meg állampolgárok egy halott csecsemőt még 2013. október 15-én. Az igazságügyi orvos szakértő megállapította, hogy a kislány élve született pár héttel korábban.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság és a Tatai Rendőrkapitányság nyomozói a nap 24 órájában gyűjtötték az adatokat, hallgatták meg azokat, akik tudhattak valamit a bűncselekménnyel, a megtalált tárgyi bizonyítékokkal kapcsolatban. A kapott információkat értékelve a rendőrök 2013. október 19-én azonosították a kislány anyját. A nyomozók otthonában elfogták H-né T. Alizt. A 34 éves asszony gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy kislányát 2013. szeptember 26-án élve szülte meg otthon. Megfojtotta, majd egy táskába tette és az alagsori tárolóban hagyta.

Onnan került a kuka mellé 2013. október 15-én. Az asszony otthonában tartott házkutatáskor a nyomozók megtalálták annak a paplannak a többi részét, melybe a babát csomagolta be a nő. H-né T. Alizt a rendőrség őrizetbe vette, a bíróság pedig előzetes letartóztatásba helyezte. A gyanúsított ellen emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, melyet hétfőn vádemelési javaslattal fejezett be és küldött meg a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészségnek.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.

2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi

ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA

Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.

2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi

Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe

2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi

Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!

Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.