Hírek
2014. Június 16. 13:31, hétfő |
Helyi
Forrás: lvp/Koller József
Meggyőző Vitéz-siker – döntőben az esztergomi csapat
Nagy várakozás előzte meg a szombati döntőbe jutásért Esztergomban játszott rögbi találkozót, hiszen a két nagy rivális csapott össze a Prímás-szigeten az RCH pályán, ahol sikerül a Vitézeknek kiharcolni a győzelmet.
Nagy elánnal kezdtek a csapatok a szombati rögbi elődöntőben az esztergomi RCH Stadionban. A Batta ébredt először és az ötödik percben az esztergomi védelem mellett kilépő vendég szélső célt ért el. A jutalomrúgást azonban kihagyták a battaiak. Ezt követően továbbra is a vendégek léptek fel támadólag, de nem sikerült mattolnia a kiválóan védekező hazaiakat, sőt a 28. percben Suiogán ellopta a battaiak labdáját és káprázatos 50 méteres vágta után kiegyenlített. Sóos kíméletlenül bevágta a jutalomrúgást és máris vezetést szereztek a Vitézek. A hazaiak ezután támadásban átvették a kezdeményezést és előbb a 32. percben, majd a 36. percben Soós biztos lábbal értékesített büntetőivel 13-5-ös eredménnyel tértek szünetre a csapatok.
A második játékrész újfent esztergomi támadásokkal folytatódott. Egy szemet gyönyörködtető támadás után a rendkívül kitűnően és hasznosan játszó Suiogán az ötödik percben növelte az előnyt. Itt már látszott, hogy a battaiak feladták, támadásaik nem voltak meggyőzőek, fiatal játékosaik gyorsaságát pedig nem tudták kihasználni a hősiesen védekező hazaiakkal szemben. A 31. perc aztán újabb Soós sikeres büntetőjével zárult, mellyel beállították az esztergomiak a végeredményt.

A mérkőzésen a cseh játékvezetője kiválóan látta el feladatát. A másik ágon Kecskemét 22-16-ra legyőzte az Exiles csapatát, így június 28-án az Esztergomban
rendezendő bajnoki döntőben a Vitézek a Kecskeméttel találkoznak, míg a harmadik és negyedik helyért a Batta-Exiles játszik majd.
RÖGBI
EXTRA-LIGA
RÁJÁTSZÁS.
Esztergomi Vitézek RAFC- Battai Bulldogok(Testakadémia): 23-5(13-5)
Esztergom RCH stadion, 400-néző Vezette: Jarah Dednar (cseh) Jánosi,Szeidl.
Vitézek: Silviú, Hock, Huszár, Marosi, Jámbor, Haspel, Roóth, Koller(c), Czakó, Soós, Suiogán,
Zaiba, Bogdan, Iván, André.
Csere: Varga, Bíró, Köbl, Novák, Volentér, Szatmári, Ardelán, Somodi.
Célok: Soós13, Suiogan10.
Edző:Sölösi László
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
