Hírek
2016. Február 10. 08:06, szerda |
Helyi
Forrás: MTI
Meghirdették az idei kerékpárosbarát pályázatokat Esztergomban

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Kerékpáros Magyarország Szövetség kedden Esztergomban meghirdette a Kerékpárosbarát település és Kerékpárosbarát munkahely 2016 pályázatot.
A részletes információk a kerekparosbaratpalyaztok.hu oldalon találhatók - mondta el a szövetség elnöke, Csikai Mária.
Tasó László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a magyar kormány támogatja a kerékpározás elterjedését, a 2007 és 2013 közötti időszakban 850 kilométer kerékpárút épült, ebből 580 kilométert 2010 után építettek.
A politikus ismertette, együttesen 750 kilométernyi szakasz építése van előkészítve, a tervek szerint 2020-ig mintegy 50 milliárd forintból újabb 1000-1500 kilométerrel bővülhet a magyarországi hálózat.
Csikai Mária felidézte, hogy 2015-ben 142 szervezet csatlakozott a kezdeményezéshez, ezzel egy év alatt megduplázódott a pályázók száma, és 122 pályázó bizonyult méltónak a kerékpárosbarát cím viselésére.
A szövetség idén erőteljesebben szeretné bevonni a munkahelyeket. A pályázatok április másodikáig adhatók be, idén a szövetség nem hosszabbítja meg a határidőt. A pályázat eredményhirdetése és a díjátadó május végén lesz Nyíregyházán - ismertette Csikai Mária.
Romanek Etelka Esztergom polgármestere hozzátette: különösen büszke arra, hogy Esztergom egy olyan országos rendezvénynek ad otthont, mely igazi huszonegyedik századi, előremutató program nyitánya. Beszédében rámutatott, hogy a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely koncepció előzménye máris megvalósult Esztergomban, amikor két éve az országban először aratott sikert a rendszerszintű közösségi kerékpárközlekedés.
A kampányindító után a résztvevők látogatást tettek Magyarország legnagyobb magyar tulajdonú, független kerékpárgyárában, az esztergomi ipari parkban működő Neuzer Kft.-nél.
A Neuzer Kft. hozta létre az ország első közösségi kerékpárkölcsönző hálózatát Esztergomban, majd a rendszert bevezették Győrben, Hévízen, illetve átadás előtt áll Nagykanizsán és Miskolcon - mondta el az MTI-nek Neuzer András, a társaság tulajdonosa.
A Neuzer Kft. 2015-ben 3,5 milliárd forintos árbevételt ért el, kilencvenezernél több kerékpárt gyártott, a felét exportra. A cégcsoport Magyarországon 110 saját és 60 kölcsönzött munkavállalót foglalkoztat, elsősorban saját fejlesztésű és tervezésű kerékpárokat készítenek. Termékeiket belföldön saját hálózatukban, üzletláncokban, külföldön nagykereskedők közreműködésével értékesítik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.