Hírek
2015. Augusztus 12. 07:59, szerda |
Helyi
Forrás: Sajtóközlemény
Mégis zörög a haraszt? Felfüggesztették a kabinetfőnököt
Tudomásunk szerint a tegnapi napon Romanek Etelka kabinetfőnökével, Dr. Endre Szabolccsal szemben méltatlansági eljárás indult.
Az ügy súlyosságára való tekintettel munkaviszonya azonnali felfüggesztésre került, az aljegyző által.
Úgy tudjuk, hogy az aljegyző megkeresésére az érintett főügyészség megerősítette Dr. Endre Szabolcs gyanúsítotti minősítését.
Ezúton üdvözöljük az aljegyző azonnali intézkedését.
A polgármesteri közleményben elhangzottakra pedig az alábbiakat reagáljuk.
Valóban a jegyző (aljegyző), mint munkáltató hivatott az eljárás megindítására.
Ha elfelejtette volna Polgármester Asszony: Ön az aljegyző közvetlen munkáltatója! Ön utasíthatta volna az aljegyzőt vizsgálat megindítására a tudomására jutott információk birtokában. Kezdeményezhette volna, hogy az aljegyző tájékozódjon a kabinetfőnöke korábbi munkásságával kapcsolatban, ezt a törvény nem tiltotta Önnek.
Sőt véleményünk szerint ez egyenesen elvárható lett volna Öntől, amikor "ideimportálta" Kiskunfélegyháza korábbi jegyzőjét, aki tudomásunk szerint azóta további személyeket is hozott magával Esztergomba.
Kérjük nyugtassa meg Esztergom lakosságát, hogy nem mások mondják meg, ki lehet az Ön kabinetfőnöke. Vagy mégis így lenne?
Tisztelettel szeretnénk továbbá megkéri Polgármester Asszonyt, hogy határozott polgármester módjára merjen végre felelős döntéseket hozni -saját szavait idézve-:, „különös tekintettel a korábbi, Esztergomot sújtó, parttalan vitákkal, háborúskodással telt évekre.”
Zentai Plajner Zsolt
kem. képviselő
Stámusz Andrea
képviselő
Kapcsolódó cikk:
Kabinetfőnöki gyanúsítás - Polgármesteri közlemény
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
