Városlista
2024. május 10, péntek - Ármin

Hírek

2013. Március 04. 17:42, hétfő | Kék hírek
Forrás: MTI

Megkezdődött a méneshajtók büntetőpere Debrecenben

Megkezdődött a méneshajtók büntetőpere Debrecenben

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt kezdődött eljárás hétfőn a Hajdúböszörményi Járásbíróságon három ember ellen, aki tavaly januárban halálos balesetet okozott azzal, hogy gondatlanul hajtott át egy ménest az országúton.

A vádirat szerint az elsőrendű vádlott őstermelőként szarvasmarha- és lótartással foglalkozik Hajdúnánás közelében. 2012 január elején a másodrendű vádlott közreműködésével a tanyájáról egy másik majorságba, az állatok téli szállására hajtották át a 25 nóniuszból álló ménest.
Az ügyészség megállapításai szerint két útvonal közül választhattak, az egyik mezőgazdasági út volt, korlátok nélküli híddal a Hortobágy folyó fölött, a másik pedig körülbelül két kilométer hosszan a 3501-es közút, közúti híddal. A vádlottak ez utóbbit találták kevésbé kockázatosnak. Az elsőrendű vádlott megbeszélte feleségével, hogy menjen majd a terepjárójukkal előttük, lassítva a lovakat és figyelmeztetve a közúton közlekedőket a kivilágítatlan ménesre.
A ménes előbb az út mellett haladt, majd felhajtották a közútra. Időközben - január volt, délután negyed öt - fokozatosan besötétedett. A lovakat hajtó F. István és K. Imre láthatósági mellényt nem viselt, és a legszélső lovak megvilágításáról sem gondoskodtak - áll a vádiratban.
Annak érdekében, hogy az erősen korlátozott látási viszonyok között a lovak a lehető legkevesebb időt töltsék a közúton, vágtára kényszerítették őket, ezzel elvesztették a ménes fölött az irányítást, és a vágtázó lovak a hatméteres utat teljes szélességében elfoglalták. Ezalatt a harmadrendű vádlott a megbeszéltek szerint a terepjáróval a ménes előtt haladt a jobb oldali forgalmi sávban.
Eközben Hajdúnánás felől Polgár irányába tartott egy személygépkocsi, amely elhaladt a harmadrendű vádlott által vezetett autó mellett. A kocsit vezető fiatal férfi a csaknem éjszakai látási viszonyok mellett a kivilágítatlanul, velük szembe vágtató sötét színű lovakat legfeljebb 32-36 méter távolságból észlelhette, így autójával fékezés nélkül hajtott bele a ménesbe - tartalmazza a hétfőn ismertetett vádirat.
A kocsit vezető férfi a helyszínen meghalt, nőutasának több csigolyája és a szegycsontja is eltört. A vádirat szerint a másodrendű vádlott, észlelve a balesetet, a sötétben elrejtőzött és elhagyta a helyszínt, ezért ellene segítségnyújtás elmulasztása miatt is vádat emeltek.
Az ügy tárgyalása május végén, június elején folytatódik.

Címkék: Bíróság-jog

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 10. 06:00, péntek | Kék hírek

Állást hirdető munkáltatókat vizsgált a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az elektronikus álláskereső platformok hirdetményei nyomán is vizsgálja, hogy a foglalkoztatók betartják-e a dolgozók bejelentésének szabályait - közölte a hivatal csütörtökön az MTI-vel.

2024. Május 09. 09:40, csütörtök | Kék hírek

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a pénzügyőrök egy albán autóban

Lőfegyvereket és hangtompítókat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy albán rendszámú autóban az M5-ös autópálya hetényi pihenőhelyén.

2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek

Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

2024. Május 03. 13:44, péntek | Kék hírek

Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg

Rabszolgaként dolgoztatták és halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét április 28-án találták meg járókelők Aszódon, az ügyben négy ember ellen indult eljárás