Hírek
2018. Július 07. 05:02, szombat |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Megkívánta a nő a férfit, végül életmentő műtéten esett át az asszony – Tárgyalás Esztergomban
A nő közeledni próbált a férfihoz, aki ezt olyan súlyos veréssel viszonozta, hogy az asszonyon életmentő műtétet kellett végrehajtani.
Az eset még tavaly szeptember 29-én történt Esztergomban, a hajléktalanként élő férfi ügyét azonban július 13-án tárgyalja a bíróság.
A törvényszék közleménye szerint a hajléktalanként élő vádlott 2017. szeptember 29-én délután ismerősével alkoholt fogyasztott egy esztergomi kocsmában, ahol ittas állapotba kerültek. Kicsivel később csatlakozott hozzájuk egy nőismerősük, akivel együtt folytatták az italozást. Később úgy döntöttek, hogy elmennek a vádlott ismerőséhez és ott töltik az éjszakát. A vádlott, a sértett és a barátjuk útközben még vettek alkoholt, amit menet közben is ittak. Egy bolt közelében tartózkodtak, amikor a vádlott és a sértett szóváltásba került amiatt, hogy a sértett a vádlott akarata ellenére megkísérelt közeledni a vádlotthoz.
A vita során a férfi két-három alkalommal pofon ütötte a sértettet, aki válaszul egyszer pofonvágta a vádlottat, aki emiatt testszerte ütlegelni kezdte a nőt. Ezután mindhárman folytatták útjukat. Miután megérkeztek a rendszerint hajléktalanok által lakott elhagyatott házba, a sértett lefeküdt az ágyba, a vádlott azonban ismét rátámadt, és őt újfent nagy erővel, ököllel testszerte ütlegelte, valamint hangosan szitkozódott vele, végül önszántából abbahagyta a sértett bántalmazását és valamennyien elaludtak.
A sértett másnap hasi fájdalmakat érzett, de orvosi segítség nélkül hazament. Majd az asszony a bántalmazást követően dolgozott, napokkal később a szűnni nem akaró fájdalmai miatt az esztergomi kórházban kivizsgálva megállapították, hogy lépsérülést szenvedett, azonnali műtéti ellátásra szorult, így a lépét eltávolították.
A sértett által elszenvedett lépsérülés a hasüregben történő heveny elvérzés lehetősége miatt közvetetten életveszélyes sérülésnek tekintendő, és szakszerű orvosi ellátás hiányában a sértett halála következhetett volna be.
A férfi akár nyolc évet is kaphat, ez az bűncselekmény két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
