Hírek
2019. Május 14. 06:42, kedd |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Megrongálták a posta épületét?

Leszakadt a posta faláról az egyik ereszcsatorna. Olvasónk szerint azonban nem magától, hanem két rongáló tette.
Korábbi cikk: Vakolat zuhant egy járókelőre a postáról
„Szándékos rongálás a postánál… Pénzt mentem felvenni. Akkor még nem volt így… Aztán egy hölgy mondta, hogy egy férfi valamiért mérges volt a postára - információk szerint nem kapta meg egy levelét - és egy határozott mozdulattal lerúgta az ereszt” – számolt be olvasónk az esetről fotókat is küldve.
Hozzátette, a téren van térfigyelőkamera, aminek a képei alapján azonosíthatók lehetnek a rongálók.
Olvasónk szerint jó pár térfigyelőkamera meg tudna előzni ilyen eseteket, vagy segítségükkel, hamar kézre kerülnének az elkövetők.
Esztergom önkormányzata egyébként folytatja a városi térfigyelő rendszer fejlesztését. Tavaly is több és még korszerűbb eszközök kerültek ki az utcákra a bűnmegelőzésért, illetve a bűnesetek felderítésének megkönnyítésére.
A kamerák természetesen éjjel-nappal látnak, és emellett még rendszámfelismerésre is képesek az esetleges „utazó bűnözők” kiszűrésére – tudtuk meg az önkormányzattól korábban.
Olvasói fotók
A felvételeket szigorúan a közterületi törvény alapján kezeli a közterület-felügyelet, így csak szabálysértés, bűncselekmény, vagy közigazgatási vizsgálat során használhatóak fel a rögzített képek.
A rendőrség pedig a rendőrségi törvény alapján használhatja a videókat, a fejlesztés megvalósításával ugyanis a rendszer már a rendőrségre is be lesz kötve.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.