Hírek
2014. Január 10. 08:02, péntek |
Helyi
Forrás: mti
Megyénkben húszmilliárdos adósságot vállal át az állam
Az önkormányzati adósságkonszolidáció utolsó ütemében, február végéig 20,5 milliárdos adósságot vállal át az állam megyénk településeitől - ismertette a fejlesztési miniszter csütörtökön oroszlányi sajtótájékoztatóján.
Németh Lászlóné az MTI kérdésére azt mondta, hogy az állam ezzel valamennyi megyebeli települést, köztük Esztergomot is az összes adósságától, teljes körűen megszabadítja. A miniszter hozzátette, a megyében az adósságkonszolidáció során átvállalt teljes adósságállomány a most bejelentett összeggel együtt mintegy 45 milliárd forintot tesz ki, az ország összes önkormányzatától átvállalt teljes adósságállomány értéke pedig eléri az 1304 milliárd forintot a konszolidáció lezárása után.
Az adósságátvállalás megteremti a lehetőségét annak, hogy az önkormányzatok tiszta lappal induljanak, és támogassák az államot abban, hogy a 2014-től érkező uniós források 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordíthassa - fogalmazott Németh Lászlóné.
Oroszlány esetében a kormány két ütemben összesen csaknem kétmilliárd forintnyi adósságot vállal át az önkormányzattól - hangzott el a sajtótájékoztatón.
Czunyiné Bertalan Judit kormánymegbízott emlékeztetett arra, hogy december közepén a város 576 millió forintos támogatást is kapott a hulladékkezelést végző társaság megvásárlására.
Takács Károly (Fidesz-KDNP) polgármester pedig azt mondta, hogy Oroszlány fejlesztéscentrikus, az állampolgárok érdekeit előtérbe helyező gazdálkodást folytat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
