Városlista
2020. március 29, vasárnap - Auguszta, Bertold

Hírek

2012. Április 16. 07:03, hétfő | Külföld
Forrás: mno.hu / MTI

Menetelnek a „végső győzelem” felé

Menetelnek a „végső győzelem” felé

Első nyilvános nyilvános beszédét mondta el Kim Dzsong Un, Észak-Korea új vezetője vasárnap...

A kommunista államot megalapító a nagyapja, Kim Ir Szen születésének századik évfordulója alkalmából Phenjanban rendezett nagyszabású katonai parádén.

A fekete ruhát viselő Kim Dzsong Un monoton hangon olvasta fel több mint 20 perces beszédét a televízió által is közvetített ünnepségen.

A még 30. életévét sem betöltő Kim beszédében tisztelettel adózott Észak-Korea két előző vezetője, Kim Ir Szen és a tavaly decemberben elhunyt Kim Dzsong Il – nagyapja és apja – emlékének, majd felszólított arra, hogy meneteljenek tovább a „végső győzelem” felé. Szavait a dísztribünnel szemben felsorakozott katonák és civilek tízezrei ovációval fogadták, majd katonák és tengerészek vonultak el a tribün előtt.

A beszéd tartalma ugyan nem, de elhangzása meglepetés, tekintve, hogy Kim Dzsong Un apja, Kim Dzsong Il éveken át fel sem szólalt a hasonló eseményeken.

Az észak-koreai hadsereg erejét hangsúlyozó ünnepség azt mutatja, hogy Kim Dzsong Un ragaszkodik apja politikájához, amelynek értelmében elsőként az 1,2 milliós hadsereg szükségleteit kell fedezni. Az utódnak a jelek szerint nincs is sok más választása, minthogy a világtól elszigetelt, elszegényedett országából továbbra is kicsikarja a szükséges forrásokat a rakéták és a nukleáris fegyverek fejlesztéséhez, amelyekkel zsarolhatja a nemzetközi közösséget.

Kim Dzsong Un beszédében üdvözölte a Dél-Koreában és máshol élő „honfitársait”, mindazokat, akik a koreai nemzet újraegyesítéséért és felvirágoztatásáért munkálkodnak.

A látványos katonai parádén felvonultattak egy rakétát is, amely japán és dél-koreai elemzők szerint Észak-Korea újabb, s talán eddigi legnagyobb, közszemlére bocsátott hadászati hordozóeszköze lehet. Ugyanakkor hozzátették: további vizsgálatra van szükség, hogy megállapítsák: a felvonultatott harceszköz interkontinentális ballisztikus rakéta-e, amelynek kifejlesztésén Phenjan jó ideje dolgozik. Egy dél-koreai szakértő szerint lehetséges, hogy csak egy közepes hatótávolságú ballisztikus rakétáról van szó.

A vasárnapi ünnepség előtt két nappal Észak-Korea egy műhold Föld körüli pályára állításával próbálkozott, sikertelenül. Az Unha-3 hordozórakéta egy perccel az indítás után letért kijelölt pályájáról, majd felrobbant. Katonai elemzők szerint Észak-Korea valójában rakétatesztet hajtott végre.

Szakértők szerint az új, fejlesztési fázisban lévő észak-koreai rakéta hatótávolsága a 10 ezer kilométert is meghaladhatja, vagyis Észak-Koreából indítva elvben az Egyesült Államok területét is elérheti. A gyanút, miszerint Észak-Korea ballisztikus rakétái hatótávolságának a megnövelésén dolgozik, erősíti, hogy a pénteken fellőtt rakéta indítóállása jóval nagyobb volt annál, mint amekkorára egy Unha-3 fellövéséhez szükség lett volna – vélte az amerikai Stanford Egyetem egyik szakértője.

Kim Dzsong Unt, aki már korábban a hadsereg főparancsnoka lett, csütörtökön a párt első titkárának is kinevezték, pénteken pedig megtették az állampárt nagy hatalmú nemzetvédelmi bizottságának elnökévé. A csütörtöki és pénteki kinevezésekkel teljessé vált a hatalom átruházása apáról fiúra.

Kim Dzsong Un pénteken halott elődeire emlékezve tisztelgő ceremónián elnökölt. Az ifjú vezér észak-koreaiak tízezreit üdvözölte, akik apja és nagyapja új óriásszobrának leleplezése alkalmából gyűltek össze Phenjan központjában.

MTI / mno



Ezek érdekelhetnek még

2020. Március 29. 05:00, vasárnap | Külföld

Meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma Nagy-Britanniában

A szombaton ismertetett adatok szerint egy nap alatt 260-nal emelkedett és átlépte az ezret az új típusú koronavírus okozta járvány nagy-britanniai halálos áldozatainak száma.

2020. Március 28. 14:06, szombat | Külföld

A járvány választás elé állította az emberiséget Ferenc pápa szerint

Sötétséget és félelmet teremtő viharhoz hasonlította az új koronavírus-fertőzést Ferenc pápa a teljesen üres szent Péter téren mondott imáját kísérő beszédében pénteken,

2020. Március 28. 10:49, szombat | Külföld

Nagy roham várható a francia kórházakban, és tartós lesz a krízis

Edouard Philippe francia miniszterelnök szerint a koronavírus-járvány nagyon szélsőséges hulláma várható Franciaországban, és a helyzet nehéz lesz a következő napokban.

2020. Március 28. 09:46, szombat | Külföld

Több mint 100 ezer a koronavírus-fertőzöttek száma az Egyesült Államokban, Trump 100 ezer új lélegeztetőgépet ígér

Az Egyesült Államokban a Johns Hopkins egyetem és kórház péntek délutáni adatai szerint már több mint 100 ezer az új típusú koronavírussal diagnosztizáltak száma.