Hírek
2015. Június 18. 13:04, csütörtök |
Helyi
Forrás: hirado.hu
Milliárdos tartozás, perek, eltűnt iratok és hűtlen kezelésben nyomozás Esztergomban

Az előző vezetés milliárdos tartozást hagyott hátra maga után, emiatt egyelőre kevés a pénz a fejlesztésekre; több ügyben feljelentést tettek - nyilatkozta a Napi Gazdaságnak Romanek Etelka, Esztergom polgármestere.
A Napi Gazdaság csütörtöki számában megjelent interjúban a polgármester elmondta: a több évre visszanyúló követelések - a kifizetetlen számlák, késedelmi kamatok, perköltségek és szakértői díjak - milliárdos kiadással terhelték az önkormányzatot.
Hangsúlyozta: számos esetben olyan jellegű ügyekkel szembesültek a korábbi ciklus dokumentumainak áttekintésekor, amelyek miatt feljelentést kellett tenniük, elsősorban beruházásokhoz, ingatlankezelésekhez kapcsolódó tevékenységek miatt. Mint mondta, sok ügyben eltűntek az ügyiratok, szakértői vélemények, amelyeket nem könnyű, vagy sokszor lehetetlen pótolni. (A lapot a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság úgy tájékoztatta, hogy két büntetőeljárásban hűtlen kezelés gyanújával ismeretlen elkövetővel szemben folytatnak nyomozást.)
A polgármester arról is beszélt, hogy az őszi önkormányzati választás után "a mai napig kerülnek elő új dokumentumok és ügyek, (...) amelyek kezdete akár öt, hat, hét évre nyúlik vissza".
Romanek Etelka közölte: a kötelező feladatokat ellátják, a közvilágítás és a tömegközlekedés működik, de szeretnének több buszjáratot is elindítani, amelyhez újabb forrásokra lesz szükség. Elkezdték az árvízvédelmi gátrendszer tervezését, amelyre a kormányzat 9 milliárd forintot különített el, valamint uniós forrásból megkezdődhet a csatornaberuházás is. Hozzátette: saját forrásból fejlesztésre csak 1,7 milliárd forintot tudtak elkülöníteni a város költségvetésében az örökölt terhek miatt.
Kiemelte: a magánfejlesztésekre nincs ráhatásuk, de több lezárásra vár. Példaként említette az élményfürdő melletti hotelt, amely várhatóan őszre készül el. Kitért arra is, hogy a nyáron szakmai gyakorlaton részt vevő egyetemisták tekintik át a település főbb területeit és javaslatokat tesznek hasznosításukra.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.