Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2013. Augusztus 30. 12:39, péntek | Helyi
Forrás: lvp/KEMRFK

Milliókat érő rablók – nyomravezetői díj jár a búbánati elkövetőkért

Milliókat érő rablók – nyomravezetői díj jár a búbánati elkövetőkért

Egymillió forintot ajánlott fel a rendőrség annak, aki megnevezi a Búbánatvölgyben rablással elkövetett személyeket, emellett ráadásul további milliós összegű nyomravezetői díjak is kifizetésre várnak.

Rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt folytat eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya ismeretlen elkövetők ellen, akik július 27-én 22 óra körüli időben Esztergom Búbánatvölgyben egy házaspárt otthonában fegyverrel értékeik átadására köteleztek (az esetről kizárólag az infoesztergom.hu számolt be). A rendőrség a tettes elfogásához a lakosság segítségét kéri. A 107-es és 112-es segélyhívók valamelyikén, illetve névtelensége megőrzése mellett a szintén ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8.-16., p: 8.-13.) tehet bejelentést az, aki érdemi információval rendelkezik az elkövetőkről, azok tartózkodási helyéről.

A díj kifizetésének feltétele, hogy az információt szolgáltató személy olyan adatot adjon a nyomozó hatóságnak, mely alapján az elkövető személyazonossága egyértelműen megállapítható. A díjkitűzés annak visszavonásáig, de legkésőbb 2023. július 27-én hatályát veszti.

Esztergom térségében nem ez volt az első ilyen jellegű bűncselekmény. 2010. július 4-én 23 óra körüli időben egy esztergomi házba hatoltak be ismeretlen tettesek, majd az ott lakó sértettől fegyverrel pénzt követeltek. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság 500 ezer forint nyomravezetői díjat ajánlott fel a hatóság előtt ismeretlen személy megnevezőjének.

Szintén 500 ezer forintot ad a rendőrség annak, aki megmondja, kik voltak azok a maszkot viselő személyek, akik 2011. február 7-én 18 óra 30 perc körüli időben Tokodaltárón egy családi ház udvarán megtámadták az ott lakókat, a házba hurcolták, majd elvették értékeiket.

2012. augusztus 26-án újabb fegyveresen elkövetett rablásról szerzett tudomást a rendőrség. Egy házaspártól vették el erőszakkal értékeit. Őket is esztergomi otthonukban támadták meg, az elkövetők fegyvert használtak. A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság 2 millió forint jutalmat ajánlott fel annak, aki megnevezi az elkövetőket.

A fenti díjkitűzések hatályosak, a bejelentéseket 107-es és 112-es segélyhívók valamelyikén, illetve a névtelenség biztosítása mellett a szintén ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8.-16., p: 8.-13.) várja a rendőrség.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.

2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi

ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA

Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.

2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi

Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe

2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi

Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!

Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.