Hírek
2021. December 07. 12:41, kedd | Helyi
Művészeti alkotást karácsonyra

Az esztergomi Vármúzeumban jártunk, ahol nemrég nyílt meg a IX. Művészet Esztergomért Adventi Kiállítás és Vásár.
Az ünnepi megnyitó – a pandémia miatt - a nagyközönség számára idén is csak online elérhető, ám az InfoEsztergom jelen lehetett a szűk körben megtartott eseményen.
A kiállítást ezúttal is dr. Péter Csaba, az Eurohíd Alapítvány alapító tagja nyitotta meg, aki többek között elmondta, hogy az Alapítvány célja ezzel a tárlattal az, hogy egyrészt bemutassa a környéken élő képzőművészek alkotásait, másrészt hozzájáruljon városunk kulturális életének sokszínűségéhez.
Dr. Péter Csaba kiemelte, hogy most különös jelentősége van a kiállításnak, mert a koronavírus-járvány miatti korlátozások és bezártság miatt többszörösen nehéz helyzetbe került művészeknek az inspiráló környezet és a közönség hiánya éppolyan válságot okozott, mint az, hogy az alkotásaikat nem tudták értékesíteni, ezáltal az egzisztenciális biztonságuk is megrendült. Mint elmondta, ez az időszak arról szól, hogy a közösség, a mi szűkebb közösségünk hogyan vészeli át ezeket az időket, mit tesz, vagy mit tud tenni tagjaiért, egymásért.
Az Alapítvány már évek óta a fentiek szellemében működik és tervezi programjait, írja ki pályázatait. Idén, épp a pandémia miatti helyzetre reflektálva Pilinszky versének egyik sorát - „Magam vagyok az örökös magányban” - választották a legutóbbi kiírás mottójának. Az idei tárlat sem egyetlen stílust, irányzatot vagy technikai irányt követ.
Az Alapítvány által gondosan válogatott, igényes alkotások mind témájukban, mind kivitelezésükben rendkívül változatosak, élmény közöttük végig sétálni a Vármúzeum nagytermének függőfolyosóján, vagy a Kis Román Palota egyik termében.
A képekben nem csak a helyszínen lehet gyönyörködni, hiszen a kiállítás minden darabja meg is vásárolható és a tárlat bontását követően otthonunkban örülhetünk a kiválasztott műalkotásnak.
.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával
2025. Október 02. 11:19, csütörtök | Helyi
Idén először mentor-rezidens párosok is indulhatnak a Richter Érdemérem Díj háziorvosi pályázatán
2025. Szeptember 30. 21:34, kedd | Helyi
Richter TETT Természettudományos Nap Dorogon
A Richter TETT Természettudományos Nap szeptember 25-én Dorogra is eljutott, melynek keretében közel 200 tanuló tíz turnusban vett részt programokon a művelődési házban.