Hírek
2019. Május 02. 17:27, csütörtök |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Nagy sikerrel zárult az esztergomi Mozgásban az erő sportnap! – FOTÓGALÉRIA
A Mozgásban az erő - Esztergomi futás- és sportnapon több ezer érdeklődő mellett több mint 100 futó is részt vett.
A Mozgásban az erő esztergomi rendezvényén megjelent sportoló példaképek és sport szakemberek az érdeklődőknek az egészséges életvezetéshez szükséges tanácsokat is biztosítottak. A program lehetőséget adott a látogatóknak, hogy megismerkedjenek különféle szabadidősportokkal és azok egészségre gyakorolt hatásaival. A gyermekek és a felnőttek testközelből megismerkedhettek a vívással, a labdás sportágakkal, az aikidóval, az evezéssel vagy éppen a jógával. A Honvédelmi Sportszövetség pedig, egy ügyességi pályával várta a közönséget. A Katasztrófavédelem szakemberei tűzmegelőzési ismeretek és gyakorlatok bemutatójával várta a Rugby pályára ellátogatókat.
A kiállítók között volt ezen kívül például a Magyar Autóklub, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács és a Rendőrség is. A Magyar Vöröskereszt véradást szervezett, ahol rekordszámú 72 fő adott vért.
A megnyitón köszöntőt mondott Dr. Völner Pál az Igazságügyi Minisztérium, parlamenti államtitkára, Dr. Varga Péter rendőr dandártábornok, a Magyar Rendészeti Sportszövetség ügyvezető elnöke, Bánhidy László Esztergom város alpolgármestere, Dr. Nébald György a Honvédelmi Sportszövetség általános alelnöke, Popovics György a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke.

A futóversenyen résztvevők, illetve a legjobban tejesítők külön díjazásban is részesültek: A legjobb helyezést elérő futók több kategóriában kupával, érmekkel, futócipő vásárlási utalvánnyal, okosórával és MRS ajándékcsomaggal lettek gazdagabbak! Sőt, minden befutó finisher érmet és vizet kapott. A legidősebb és a legfiatalabb versenyzőt kupával és pólóval, valamint ajándékcsomaggal jutalmazták a szervezők. A projekt keretében a Magyar Rendészeti Sportszövetség célja, hogy az eseményeken kipróbált sportágak és mozgásformák a résztvevők mindennapi életének részévé váljanak.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi
BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG
A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést















