Reszkető, enyhe fény sugárzik.
Egy felhő lassudan megyen.
A lélek fáj, a fény sugárzik.
Valaki ballag a hegyen,
hűs homlokáról fény sugárzik
s szemét lehúnyja – úgy legyen!

(Dsida Jenő: Út a Kálváriára)

Az Anyaszentegyház ősi hagyomány szerint nem mutat be szentmisét ezen napon, mert maga az örök Főpap, Krisztus az áldozat a kereszt oltárán. A Jézust jelképező oltár díszek nélkül, csupaszon áll. A szentmise kezdetén a pap piros miseruhában, némán vonul az oltárhoz a ministránsokkal, majd leborulnak az oltár előtt, ami a nagypénteki liturgiában a Golgotát és Jézus keresztjét testesíti meg.
Az Igehirdetés Jézus szenvedésének titkáról, történetétről szól, amelyet János evangéliumából olvasnak fel vagy énekelnek drámai módon idézve fel Krisztus szenvedését, és az Istennek az emberek iránt való szeretetének titkát.

A szentmise alatti egyetemes könyörgések ilyenkor az Egyház tagjaiért és az egész világért szólnak: minden hívőért, a keresztségre készülőkért, a keresztények egységéért, az Ószövetség népéért, a zsidókért, az Egyháztól elszakadtakért, a nem hívőkért, valamint az ország, a társadalom, a világ vezetőiért és különösen a szenvedőkért.

Nagypénteken az esti szertartást megelőzi a délutáni keresztút. A keresztút segít megértenünk a történelem drámáját, de egyben biztosítja a hívőket arról, hogy nem a halálé az utolsó szó, hogy nagypénteket követi a feltámadás, a jó győzedelmeskedik a gonosz felett, a szeretet győz a gyűlölet felett, a harmadnapra feltámadt Krisztus győzelme hirdeti, hogy az utolsó szó Istené, aki maga az Élet.

A mai Nagypéntek mintha rímelne arra, ami most történik velünk.

Keresztutat járunk. Ki képletesen: azért, mert sok már a tiltás, sok a rossz hír, nem látni a végét. Vannak olyanok, akik nem csak képletesen járnak súlyos teherrel a vállukon ezen a nehéz úton. Ők azok, akik a kórházakban, mentőautókban, erejükön felül teszik a dolgukat, mentik a menthetőket és próbálják a menthetetleneket is; vagy a súlyos betegek, akiknek most az eddig természetesnek vett, semmit számító levegő a legdrágább és legfontosabb lett a világon. Vannak, akiknek a lelke feszül meg a bánattól, mert semmit sem tudnak a szerettükről, vagy azért, mert már tudják a szörnyű biztosat.

És vannak, sajnos egyre többen, akiknek a teste adja fel a küzdelmet, nagy szenvedések közepette egy gyilkos kórral szemben. Vannak sokan, akiknek fontos egészségügyi beavatkozásai maradnak el a járvány miatt; és már második éve úgy érik a fiatal nemzedék, hogy iskola helyett otthon ül, tanár helyett gép beszél hozzá, közösség helyett online csevegéssel tölti a szabadidő egy részét.

Egy éve lassan mind érintettek vagyunk.
Nagypéntek bízni, hinni, gondolkodni tanít. Hívőt és nem hívőt egyaránt. A hívők Isten kegyelmében bízva várják a Feltámadást, a rossz idők végét. A nem hívők elgondolkodhatnak arról, amit még nagyanyáink mondtak egykor: Soha nem volt úgy, hogy valahogy ne lett volna.

Valahogyan biztos alakul ez a mostani nehéz időszak is. Vége lesz előbb-utóbb. Azért, hogy minél előbb és minél kevesebb veszteséggel érjen bennünket ennek vészterhes időszaknak a vége bíznunk kell abban, hogy tényleg véget ér. Lesz még jobb, harmonikusabb életünk. Van, ami nem az egyénektől függ, de sok múlik a személyi felelősségen is.

Vigyázzunk egymásra, vigyázzunk magunkra!

Illusztráció: Pixabay