Városlista
2026. április 8, szerda - Dénes

Hírek

2018. Január 10. 07:44, szerda | Helyi
Forrás: közlemény

Négy haditemetőjét újítja fel Esztergom

Négy haditemetőjét újítja fel Esztergom

Hamarosan befejeződik az I. világháborús hadisírkertek kialakítása és rendbetétele a Szentgyörgymezői- és a Szent Anna (Csalamádé) temetőben, valamint a Belvárosi- és az Izraelita temető hadisírjainak rekonstrukciója.

Az I. világháború idején Esztergomban létrehozott több hadikórház működésével egyidőben katonai temetkezési helyeket alakítottak ki a város több pontján. A bevezetőben felsorolt temetők I. világháborús hadisírjai a hosszú évtizedek alatt szinte kivétel nélkül rendkívül rossz állapotba kerültek. A rendszerváltás óta egyik legnagyobb országos hadisír rekonstrukciós program részeként az elmúlt években több pályázati lehetőség nyílt ezen I. és II. világháborús temetőrészek felújítására, mely programba Esztergom is becsatlakozott.

Az esztergomi hadisír-projekt megvalósítását pályázati pénzből és az önkormányzat saját forrásból együttesen valósul meg. A pályázaton elnyert pénz 12,9 millió forint, az önkormányzati önerő 5 millió forint. A bevezetőben felsorolt négy helyszínen már tavaly év végén megkezdődtek a rekonstrukciós munkák, melyeket Borosházi Tamás tervei alapján a Franbau Kft. végez. A felújítás a négy esztergomi temetőben a végéhez közeledik, a Szentgyörgymezői- és Szent Anna temetőben hadsírkert lesz, a Belvárosi- és Izraelita temetőben hadisírokat újítanak fel. A befejezés tavasszal történik majd, amikor a parkgondozás, füvesítés számára kedvező lesz az időjárás.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi

BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

2026. Április 08. 12:00, szerda | Kék hírek

BRFK: 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt

A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police. hu oldalon.

2026. Április 08. 10:00, szerda | Belföld

Vance: Bárki nyeri a választást, együtt fogunk működni vele