Hírek
2017. Augusztus 08. 08:16, kedd |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu/esztergom.hu
Négy temetőben is felújít Esztergom

Összesen 12,9 millió forintot nyert Esztergom.
Az I. világháborús hadisírok és emlékművek felújítására kiírt állami pályázaton 12,9 millió forintos támogatást nyert Esztergom, melyet önerővel kiegészítve négy temetőben is végez felújítást.
Mint a városi közleményből kiderült: a Szentgyörgymezői Temetőben az elhunytak nevét és adatait tartalmazó vaskereszteket a helyi szakképző iskola diákjai készítik majd el, így az 5 millió forint pályázati támogatás elegendő lesz a közel 280 hadisírkereszt és tábla elkészítésére, az emlékpark kialakítására.
A Belvárosi Temetőben kilenc hadisír egyenkénti megújítását és azokon emléktábla elhelyezését 900 ezer forintra valósítja meg a városvezetés.
A Szent Anna (Csalamádé) temetőben a leendő emlékparkban az eredetiből megmaradt hat sisakos emlékmű mellett a hősi halottak neveit tartalmazó, a helyhez illő emlékművet állít fel Esztergom. A télen felavatott I. világháborús emlékmű mellett egy II. világháborúsat is tervez a város.
A II. világháború helyi hősei és áldozatai tiszteletére tervezett szimmetrikus, kétszárnyú emlékmű felállításához továbbra is hozzá lehet járulni pénzadományokkal. A Honvéd Kulturális Egyesület számlaszámára akármilyen kis összeget befizetve bárki hozzátehet az emlékmű költségeihez. (Az adományszámla száma: K&H Bank Zrt. 10402908-29023378-00000000)
Mindezek mellett pedig az Izraelita Temető legfelső szakaszán az I. világháborús sírok és a zsidó temető belső útjainak rendbetétele a tervek szerint 3,8 millió forintba fog kerülni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 05. 18:44, kedd | Helyi
KAMERALOPÁSBÓL REPETÁZTAK
A Tatabánya Rendőr-főkapitányság lopás és rongálás vétsége miatt nyomoz két férfival szemben.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.