Hírek
2020. Június 19. 05:52, péntek |
Helyi
Forrás: mti - Fotó: tatabanyakorhaz.hu
Nem a koronavírus okozta a fiatal esztergomi nő halálát, de szabálytalanságok történtek
Szakmai és dokumentációs szabálytalanságokat tárt fel a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) vizsgálata a tatabányai Szent Borbála Kórházban tragikus hirtelenséggel elhunyt fiatal esztergomi nő ügyében.
Ugyanakkor a vizsgálat szerint a koronavírus-járvány miatt hozott intézkedéseknek nem volt köze a nő halálához – közölte az NNK csütörtökön az MTI-vel.
“A lefolytatott vizsgálat négy szakmai terület – neurológia, infektológia, aneszteziológia és intenzív terápia, valamint oxyológia – országos szakfelügyelő főorvosának bevonásával történt, és egyértelműen kiderült, hogy a koronavírus-járványnak és az azzal kapcsolatos intézkedéseknek semmi köze nem volt a nő halálához” – írták.
A neurológiai szakfelügyelő főorvos véleménye szerint a Szent Borbála Kórház sürgősségi osztályán „a beteg tünetei alapján az idegrendszeri vírusos gyulladásos betegség gyanúja felmerülhetett volna, és ebben az esetben részletes neurológiai vizsgálatra és neurológiai konzíliumra lett volna szükség, ami azonban elmaradt” – olvasható a közleményben.
Hozzátették: a „vizsgálat a fiatal édesanya ellátása során elkövetett szakmai szabályszegés mellett dokumentációs szabálytalanságokat is feltárt, ezért az NNK kötelezte az egészségügyi szolgáltatót egészségügyi bírság megfizetésére és a jogszabályi előírásokban foglaltaknak megfelelő dokumentációs kötelezettség betartására”.
A kétgyermekes édesanya május 1-jén hunyt el agyhártyagyulladásban, miután felvételét több kórház is elutasította, a tatabányai kórházból pedig hazaküldték a magas lázzal, fejfájással küzdő beteget.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
