Hírek
2014. Január 28. 10:12, kedd |
Helyi
Forrás: lvp/KEMRFK
Nő támadt egy másikra, majd elvette a pénzét Esztergomban
Előbb kérte, majd követelte, végül erőszakkal elvette egy fiatal nő egy másik pénzét Esztergomban múlt héten az egyik belvárosi buszmegállóban. A rendőrség hamar elfogta a gyanúsítottat.
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Esztergomi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy 23 éves tokodaltárói nő ellen, aki a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint múlt csütörtökön a Bajcsy-Zsilinszky út – Imaház utca kereszteződésében lévő buszmegállóban bántalmazott egy helybéli nőt és elvette pénzét.
A gyanúsított először kérte, majd követelte a pénzt. Miután a sértett nem adta értékeit, erőszakhoz folyamodott. A pénz megszerzését követően a tettes elmenekült a helyszínről. A sértett a rendőröket hívta segítségül, akik 10 perc alatt elfogták F. V-t. A nő egy lakatlan épületben húzta meg magát, ott találták meg az egyenruhások. Előállították az Esztergomi Rendőrkapitányságra és átadták a nyomozóknak, akik gyanúsítottként hallgatták ki. F. V. tagadta a bűncselekmény elkövetését. A rendőrség a gyanúsítottat pénteken őrizetbe vette, a bíróság pedig még aznap előzetes letartóztatásban helyezte.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
