Hírek
2013. December 17. 11:38, kedd | Helyi
Összefogás és békesség jegyében - KDNP-KÖZLEMÉNY

Nehéz tettek, sok feladat vár ránk, amiket az ellentéteteken való felülemelkedéssel, összefogva, együtt kell megtennünk – írja egyebek közt mindezt a KDNP Esztergomi Szervezete most kiadott közleményében.
A Kereszténydemokrata Néppárt Esztergomi Szervezete, mint a Szövetség Esztergomért Összefogás (SZEÖ) egyik alapító tagja, bizalommal él az Összefogás valamennyi tagjának irányában, alapozva e bizalmat a Szövetség megalakulása óta Esztergom városáért végzett őszinte, elkötelezett munkásságukra.
Most a munkának, a megújulásnak, és ezzel a 2014-es tavaszi parlamenti választásokra történő felkészülésnek az ideje van itt. Nehéz tettek, sok feladat vár ránk, amiket az ellentéteteken való felülemelkedéssel, összefogva, együtt kell megtennünk a Fidesz-KDNP közös képviselőjelöltje, dr. Völner Pál győzelme érdekében!
Most párbeszédre, együttműködésre van szükség, szemben az egyesek által tanúsított megosztó magatartással, pozícióharccal és „tortaszeleteléssel”. Diktátumoknak, feltételeknek és követeléseknek pedig sem most, sem később nem lehet helye!
Most a tavaszi parlamenti választásokra kell összpontosítanunk, hiszen annak eredménye az önkormányzati választásokra kialakítandó stratégiát is befolyásolja majd!
Kérünk valamennyi felelős esztergomi politikai pártot, civil szervezetet, egyesületet, hogy a keresztény értékrendet szem előtt tartva és a méltatlan, önös érdekeket félretéve, tartózkodjon minden olyan nyilatkozattól, és cselekedettől, amely szeretett városunk, Esztergom békéjéért létrejött összefogást aláásná vagy veszélyeztetné!
A Kereszténydemokrata Néppárt helyi szervezete azért vett részt a Szövetség Esztergomért Összefogás alapításában, mert tenni akar Esztergomért, a város fejlődésért, békéjéért és buzdít minden nemzetben gondolkodó, tenni akaró, keresztény értékrendet valló, a Szövetség hitvallását elfogadó civil kezdeményezést és egyesületet, hogy cselekedjen hasonlóan!
Ennek jegyében kívánunk Esztergom valamennyi lakója és az ünnepek alatt ide látogatók számára is Békés Boldog Karácsonyt és Eredményekben Gazdag Boldog Új Évet!
György Sándor
KDNP Esztergomi Szervezetének Elnöke
SZEÖ Alapító tagja
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.