Az év utolsó napja I. Szent Szilveszter pápáról kapta a nevét, akit 314-ben választottak a keresztény egyház vezetőjének, és 335-ben éppen ezen a napon hunyt el Rómában. Az óévbúcsúztató december 31-ei ünnep a nyugati kultúrkörben egyébként sokáig ide-oda mozgott. A honfoglaló magyaroknál valószínűleg az évkezdés őszre vagy tavaszra esett, a nomád pásztornépeknél ugyanis a két időpont a nyári legelőkre vonulást, illetve az őszi, téli legelőkre való visszavonulást jelenthette. A tél közepén kezdődő újévkezdés a napév szerinti időszámítással együtt honosodott meg Európában, amely a Római Birodalomból terjedt el. Január elseje Julius Caesar naptárreformját követően lett az év kezdő napja, melyet nagy ünnepségekkel, lakomákkal és ajándékozással ünnepeltek meg. A keleti egyház máig ezt naptárat követi. A keresztény egyház ezzel szemben ezt a napot Krisztus körülmetélésének ünnepévé nevezte ki. A középkorban az év kezdetét karácsonytól, vagyis december 25-től számították őseink. Akadt, amikor az év utolsó napját december 24-én ünnepelték, sőt volt, hogy előretolódott vízkereszt vagy a háromkirályok napjára, január 6-ára. Az év első napját csupán néhány évszázada ünnepli az emberiség január elsején, egészen pontosan 1582-es Gergely-féle naptárreform óta vált általánossá, hivatalossá pedig 1691-ben XII. Ince pápai döntésével.