Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2019. Április 03. 08:09, szerda | Helyi
Forrás: infoesztergom.hu

Pálinkázás után harcosok klubját játszottak, halál lett a vége

Pálinkázás után harcosok klubját játszottak, halál lett a vége

Italoztak, majd az egyik férfi győzködte a barátait, hogy ő „ütőképes”, ezért üssék meg. A másik ütött, utána viszont ő kapott. Súlyos koponyasérüléseket szenvedett és elhunyt. Vádat emelt az ügyben a megyei ügyészség.

Egy férfival szemben halált okozó testi sértés bűntette, egy másik férfival szemben segítségnyújtás elmulasztása vétsége miatt nyújtott be vádiratot a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség. Közös pálinkázás során az egyik férfi súlyos koponyasérüléseket okozva ököllel többször megütötte az emiatt eszméletét vesztett sértettet, akihez ezután nem hívtak orvosi segítséget, a sértett az éjszakai órákban elhunyt – közölte a megyei főügyészség.

Az elsőrendű vádlott és a sértett férfi 2018. április 1-én megyénk egyik településén (az ügyészség pontosan nem kívánta megnevezni), az elsőrendű vádlott lakásán délelőtt együtt homokfúvót szereltek, közben összesen másfél liter pálinkát ittak meg. Este áthívták magukhoz a másodrendű vádlottat. A sértett és az elsőrendű vádlott veszekedtek egymással, ennek során elsőrendű vádlott lefogta a sértettet, majd birkóztak egymással.

Ezt követően az elsőrendű vádlott győzködte a barátait, hogy ő „ütőképes”, melynek illusztrálására egy alkalommal jobb öklével a plafonba ütött, amelytől az átszakadt. A sértett a másodrendű vádlottat provokálta, kérte őt, hogy üsse meg, ám másodrendű vádlott erre nem volt hajlandó, mire sértett ütötte meg a másodrendű vádlottat, aki az ütést nem viszonozta, ezután sértett lenyugodott.

Ilyen előzmények után az elsőrendű vádlott a sértettet arra hívta fel, hogy őt üsse meg, amilyen erősen csak tudja. A sértett erre ököllel megütötte a jobb arcfelén az elsőrendű vádlottat, aki az arcát még oda is fordította az ütéshez. Ezután az elsőrendű vádlott lendületből, nagy erővel, ököllel, legalább 10 alkalommal megütötte a sértett arcát, illetve fejét. A sértett az ütésektől eldőlt, eszméletét vesztette.

A vádlottak együtt kihúzták a sértettet az udvarra, ott egy hordónál megmosdatták, de sértett nem tért magához. A vádlottak a sértettet visszahúzták a szobába, ott egy kanapénak döntve ültették le, majd a sértettet magára hagyva a szobából távoztak. A szobába mintegy 10 perc elteltével tértek vissza, ott azt észlelték, hogy a sértettnek már nem vérzik az orra, és a levegőt is tisztábban veszi. Az elsőrendű vádlott a sértettet az ágyra fektette, és megnyugtatta a másodrendű vádlottat, hogy a sértettnek nem lesz baja, ezért a másodrendű vádlott az ingatlant úgy hagyta el, hogy orvosi segítséget nem hívott a sértetthez.

Az elsőrendű vádlott azonban a sértettnek olyan súlyos koponyasérüléseket okozott a bántalmazással, hogy emiatt éjszaka meghalt, ezt az elkövető másnap hajnali 5 órakor észlelte.

Az ügyészség a vádiratban indítványt tett arra, hogy a Tatabányai Törvényszék az elsőrendű vádlottat börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra, míg a másodrendű vádlottat próbára bocsátásra ítélje, amennyiben az előkészítő ülésen a vádlottak a bűncselekmény elkövetését beismerik, úgy az elsőrendű vádlottal szemben a szabadságvesztés mértékét 4 évben, míg a másodrendű vádlottal szemben a próbára bocsátás tartamát 2 évben állapítsa meg.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.

2024. Március 06. 22:09, szerda | Helyi

Rendkívüli kémiaórán vettek részt a Zrínyi iskolások

Február 27-én látványos kémiai kísérletek résztvevői és szemtanúi lehettek a dorogi Zrínyi iskola 1.b osztályának kisdiákjai.

2024. Március 06. 21:59, szerda | Helyi

ELLEPTÉK A BÉKÁK ESZTERGOMBAN A FÁRIKÚTI UTAT