Hírek
2016. Április 03. 00:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: közlemény
Párbeszéd II. – közösen Esztergomért - Folytatódik a közös gondolkodás
Befejeződött a településfejlesztési koncepció párbeszédének I. üteme, melynek során több fórumot tartott Esztergom Város Önkormányzata.
Városszerte összesen hat fórumot tartottak, a város jövőjéről szóló beszélgetés-sorozatot a Civil fórum zárta.
A következő hetekben tematikus fórumsorozattal folytatódik a „közös gondolkodás”, olyan kiemelt szakterületekre fókuszálva, amelyek alapvetően meghatározzák Esztergom életét. A találkozókon a polgármesteren, képviselőkön és az önkormányzat szakemberein túl az adott területhez kapcsolódó vállalatok képviselői is részt vesznek, annak érdekében, hogy minél szélesebb körben legyen lehetőség az egyeztetésre az egyes témakörökben.
Az első tematikus fórumot „Műszaki infrastruktúra - közlekedés, parkolás, közművek, utak” té-makörben 2016. április 6-án, szerdán 17.00 órakor tartják a Zsinagógában.
A fórum moderátorai:
Eck András és Szerencsés Gergely képviselők
Meghívott vendégek:
Közterület Felügyelet, Gran Parkoló Kft., E-on Északdunántúli Áramhálózati Zrt., Promtávhő, Invitel, Északdunántúli Vízmű Zrt., Magyar Telekom Nyrt., GDF Suez, Juropnet, KNYKK Zrt., Magyar Közút Nonprofit Zrt.
A fórumsorozat további állomásai:
Turizmus (kultúra, vendéglátás, múzeumok) - 2016. május 4. (szerda) 17.00
Témafelelős: Pócsik György és Ambrus Regina
Helyszín: Zsinagóga II. terem
Vitaindító: Pócsik György
Vendégeink: vendéglátósok, múzeumok vezetői, egyházak, stb.
Moderátor: Meszes Balázs, Sasvári Viktor
„Rend a lelke mindennek.” (közrend, közbiztonság, köztisztaság, környezetvédelem, katasztrófavédelem) - 2016. június 1.(szerda) 17.00
Témafelelős: Pacz János
Helyszín: Zsinagóga II. terem
Vitaindító: Debreczeni István rendőrkapitány
Vendégeink: rendőrség, polgárőrség, közterületfelügyelet, tűzoltó, katasztrófavédelem, stb.
Moderátor: Juhász István, Sztojka Lajos
Életmód (egészségügy, oktatás, sport, szociális ellátás) - 2016. június 29. (szerda) 17.00
Témafelelős: Végvári Ágnes
Helyszín: Zsinagóga II. terem
Vitaindító: Erős Gábor
Vendégeink: kórház ig., sportegyesületek, oktatási intézmények, szociális ellátók, stb.
Moderátor: Tordainé Vida Katalin, Erős Gábor
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával

