Hírek
2013. Február 01. 08:30, péntek |
Helyi
Forrás: Duna Múzeum/Bárd Edit
40 éve a vízről a vízért – Duna Múzeum évforduló
Látogatói élmények, emlékek gyűjtésével és internetes játékkal ünnepli 40. születésnapját idén az esztergomi Duna Múzeum, a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum. Az évad a jeles évforduló köré szerveződik majd.
Az 1973-as alapítástól eltelt négy évtized történetét az egykori látogatókkal, mai múzeumbarátokkal közösen kívánja felidézni a Duna Múzeum. Az intézmény saját intézménytörténeti gyűjteményének dokumentumai mellé várja azokat az emlékeket is, melyeket a Vízügyi – majd új nevén Duna – Múzeumban tett látogatásáról őriz a közönség: múzeumban készült fotókat, filmeket, személyes visszaemlékezéseket.
A múzeummal egyidős, vagyis 2013-ban a 40. születésnapjukat ünneplő látogatók idén a belépőjegy mellé kis ajándékot kapnak.
Februárban egész éves játék is indul 40 év – 40 tárgy címmel. A múzeum honlapján és Facebook oldalán hétről hétre egy-egy különleges műtárgyat ismerhetnek meg közelebbről a látogatók. Havonta egyszer egy rövid totó kitöltésével lehet részt venni a játékban, a helyes megfejtők között ajándék belépőjegyeket, az év során a legtöbb helyes választ beküldők között pedig értékes ajándékcsomagot sorsolnak ki.
A tervek szerint a Múzeumok Éjszakáján kerül sor a nagy születésnapi ünneplésre. Ebből az alkalomból megidézik a múzeum első állandó kiállításának hangulatát is. Az év második felében jubileumi tanulmánykötet megjelentetését és – sikeres pályázat esetén – egy múzeumtörténeti időszaki tárlat megrendezését is tervezik a múzeum munkatársai.
A részletekről és az aktuális születésnapi eseményekről a Duna Múzeum honlapján tájékozódhatnak: www.dunamuzeum.hu.

A múzeum története
A Magyar Vízügyi Múzeumot 1973-ban alapították az Országos Vízügyi Hivatal Vízügyi Dokumentációs és Továbbképző Intézetének részeként. Az addig kiállítóhellyel nem rendelkező gyűjtemény első állandó kiállítása 1980-ban nyílt meg „A Duna és a magyar vízgazdálkodás története” címmel Esztergom belvárosában, az egykori főkáptalan épületében. 1994 óta – az akkor megalakult Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium fenntartásába kerülve – viseli a Magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Múzeum nevet, gyűjtőköre is kibővült.
1998-ban az épület restaurálása miatt a tárlatot lebontották. A megújult belső terekbe tervezett, innovatív új állandó kiállítás 2001. októberétől fogadja a látogatókat. Az Év Múzeuma (2001) és a Családbarát Múzeum (2005) díjak mellett 2003-ban elnyerte az Európai Múzeum Fórum (European Museum Forum) különdíját, 2008-ban pedig a Vendégbarát Múzeum díjat. Az óvodás és iskolás csoportok számára változatos programokat kínáló intézményben 2010-ben európai uniós támogatással új foglalkoztatóhelyiséget alakítottak ki. A Duna Múzeum évente átlagosan 20 ezer látogató számára kínálja a vízzel való találkozás, a vízről való játékos ismeretszerzés lehetőségét.
A múzeum tárlatai, így két fiatal fotós kiállításai is, mától, február elsejétől látogathatók. További információ: www.dunamuzeum.hu.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
