Hírek
2014. Október 18. 07:52, szombat |
Helyi
Forrás: Lenger
A választási bizottság elutasította a fellebbezést, rendőrségen az ügy
Elutasította a választási eredményeket megóvó beadványt a Területi Választási Bizottság, az ügyet a rendőrség viszi tovább. A beadvány közben változott: a teljes esztergomi választási eredmény megsemmisítését kérik.
A határozat alapján a vélt törvénytelenségeket négy tanúvallomásra alapozza a beadványt készítő Zentai-Plajner Zsolt az esztergomi Jobbik elnöke, aki egyébként magánszemélyként kérte a választási eredmény felülvizsgálatát. Sőt a korábban kért 10-es választókerület 25-ös és 27-es szavazókörei mellett módosította a beadványt, szerinte ugyanis Esztergom összes választókerületében el kellene rendelni a szavazatok újraszámlálását valamint megsemmisítését, és új képviselő illetve polgármester választást kellene tartani.
A Területi Választási Bizottság a minap döntött, határozatában pedig nincs információ arról, hogy a szavazóköri delegáltak, így az egyes pártok küldöttei is, találkoztak-e például az urna zárásakor és a szavazólapok összeszámlálásakor olyan szavazólappal, amelyen nem az adott körzet jelöltjei szerepeltek. Ennek ugyanis – amennyiben a tanúvallomások igazak – nyoma kellene lennie a szavazóköri jegyzőkönyvben.
A választási bizottság hivatkozva a Ve. 212. § (2) b) pontjára kifejtette, hogy a beadványt készítő nem tudta minden kétséget kizáróan bizonyítani állításait, ezért elutasította a fellebbezést, az üggyel kapcsolatban azonban megkeresi az illetékes rendőrkapitányságot a további intézkedés megtételére, illetve az ügy körülményeinek kivizsgálására.
Mindennek köszönhetően nem lehet tudni, mikor lesz ismét polgármestere és képviselőtestülete Esztergomnak, ami rendkívül fontos lenne egy újabb adósságrendezés elkerülésére.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Október 01. 12:28, kedd | Helyi
Negyedik alkalommal hívja alkotásra a diákokat a sikeres Richter TETT-mesepályázat
2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi
NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.