Hírek
2017. Február 15. 13:49, szerda |
Helyi
Forrás: közlemény
Az MKP is tiltakozik a párkányi hulladékégető ellen
A Magyar Közösség Pártja határozott tiltakozását fejezi ki a Párkány város területére tervezett hulladékfelhasználási és újrahasznosítási üzem megépítése ellen. Közlemény!
„Meggyőződésünk, hogy a tervezett üzem tovább rontaná az amúgy is kedvezőtlen légszennyezettségi mutatókat, s ezáltal a város és a környező települések életkörnyezetére negatív hatással lenne. Párkány egy jelentős idegenforgalmi és turisztikai központ – fürdőváros, ahol az ilyen jellegű környezetszennyező üzemnek semmi helye. Szeretnénk, ha unokáink, s az ő unokáik is tiszta, légszennyezéstől mentes levegőt szívhatnának.
Az MKP aggályosnak tartja a városvezetés, elsősorban Párkány polgármesterének Szabó Eugen hozzáállását az említett üzem megépítési szándékával kapcsolatos környezetvédelmi minisztériumi véleményeztetés kommunikálása miatt. Noha az információ felkerült a város weboldalára, s megjelent a hivatalos tájékozató táblán a képviselő-testület február 14-ei ülésének napirendjei közé ezt a város első embere nem sorolta be, amit komoly mulasztásnak tartunk.
Az ilyen, a város életét döntő módon befolyásoló dolgokkal kapcsolatban jobb helyeken lakossági fórumot, de legalább rendkívüli képviselő testületi ülést tartanak. Párkány város polgármestere ezt nem tartotta fontosnak. Sajnáljuk. Az MKP megtesz mindent azért, hogy a hulladékfeldolgozó üzem Párkány városában ne épüljön meg, s ennek érdekében aláírásgyűjtést (petíciót) kezdeményez."
Csütörtöktől a Magyar Közösség Pártja is tart tiltakozó aláírásgyűjtést az üzem ellen Párkányban a nagyobb üzletek környékén. Pénteken és szombaton a párkányi Lidl előtti standon várják az aláírókat - köztük az esztergomiakat és a térségben élőket is - a MKP szervezői.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 04. 08:50, kedd | Helyi
Rekordadománnyal zárult a Richter Egészségváros 2025-ös szezonja
2025. Október 15. 13:56, szerda | Helyi
FÚZIÓ ’25
Öt szervezet részvételével sikeresen lezajlott vármegyénkben az ez évi Fúzió-gyakorlat.
2025. Október 06. 09:39, hétfő | Helyi
TE DÖNTESZ – VALÓS TÖRTÉNETEKKEL A DROGPREVENCIÓÉRT
a tatai Magyary Zoltán Művelődési Központ adott otthont a Te döntesz című drogprevenciós színházi előadásnak, melynek során több száz középiskolás kapott lehetőséget arra, hogy szembenézzen a drogfüggőség valóságával

