Hírek
2013. Augusztus 18. 08:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Lenger Varga Péter
Az ország első közbringa rendszere Esztergomban indul
Már szeptemberben beindulhat Esztergomban a Neuzer Kft. által kifejlesztett és saját forrásából finanszírozott közbringa rendszere, így a városban elsőként, megelőzve Budapestet kezdődhet a közösségi biciklikölcsönzés.
A fővárosban a közelmúltban írta alá a Bubit, vagyis a budapesti közbringa rendszer kiépítésére vonatkozó szerződést a Budapesti Közlekedési Központ és a T-Systems – Csepel konzorcium. E szerint jövő áprilisban indulhat be a fővárosban a közösségi biciklikölcsönzés.
A budapesti pályázaton indult Neuzer András cége is, a tenderen azonban adminisztrációs hiba miatt kizárták a kiírók. A cégvezető viszont ekkor úgy döntött, hogy megvalósítja a rendszert Esztergomban. A városban a tervek szerint 12 állomáson tudunk majd bicikliket kölcsönözni. Jelenleg hat bázisra már minden engedélyt megszerzett a beruházó, aki szerint, ha a munkák az elképzelések alapján zajlanak majd, akkor már szeptemberben átadhatják a saját fejlesztésű és saját erőből megvalósuló rendszert. Így elsőként Magyarországon Esztergomban működhet majd lakossági közbringa rendszer.
Neuzer András a mandiner.hu-nak kifejtette, hogy a közbringa rendszer használói elsősorban az itt élők lesznek, de ha már jó pár településen is működik majd ez a rendszer, akkor mindegy lesz, hogy ki melyik magyar városból érkezik, ugyanazzal a kártyával tud kölcsönözni.
„Kiváltja a kártyát, azaz azonosítja magát és szerződést köt. A külföldiek vagy azok, akik nem akarnak ilyen kártyát kiváltani, rövidebb időszakokra is kiválthatnak maguknak az interneten keresztül egy PIN-kódot, amivel használhatják a közbringákat. Ebben az esetben bankkártyával kell fizetniük, amire egy 40 ezer forintos fedezetet is ráterhelünk, hogy így biztosítsuk magunkat a lopások ellen. A kártyadíj mindössze 600 forint, több helyen, például Tourinform irodákban és trafikokban is ki lehet majd váltani. Egy kártyával egy időben egy kerékpárt lehet kölcsönözni” – részletezte a mandiner.hu-nak Neuzer András.
A vízivárosi Bibliotheka-nál már majdnem kész az EBI, azaz az Esztergomi Bicikli névre keresztelt elektronikus módon működő kerékpárkölcsönző stand. (Fotó: Pöltl Oxi Zoltán)
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
