Hírek
2019. Július 10. 11:20, szerda |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu - illusztráció: pixabay
Börtönbe vonul a pálinkázás után harcosok klubját játszó férfi
Pálinkázás után harcosok klubját játszottak, halál lett a vége.
Italoztak, majd az egyik férfi győzködte a barátait, hogy ő „ütőképes”, ezért üssék meg. A másik ütött, utána viszont ő kapott. Súlyos koponyasérüléseket szenvedett és elhunyt – írtuk az ügy részleteit tavasszal. Az eset 2018. április 1-én megyénk egyik településén (az ügyészség pontosan nem kívánta megnevezni) történt.
Most újabb fejleményként, döntött a bíróság és börtönbe vonulhat a férfi, míg társa felfüggesztettet kapott.
Az ügyészség ugyanis a vádiratban arra indítványt tett, hogy a Tatabányai Törvényszék az elsőrendű vádlottat börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra, míg a másodrendű vádlottat próbára bocsátásra ítélje, amennyiben az előkészítő ülésen a vádlottak a bűncselekmény elkövetését beismerik, úgy az elsőrendű vádlottal szemben a szabadságvesztés mértékét 4 évben, míg a másodrendű vádlottal szemben a próbára bocsátás tartamát 2 évben állapítsa meg.
A bíróság által szerdán megtartott előkészítő ülésen a vádlottak a bűncselekmények elkövetését beismerték és lemondtak a tárgyaláshoz való jogukról, amelyet a bíróság végzéssel elfogadott. A bíróság ezt követően ítéletet hozott, amelyben az elsőrendű vádlottat 4 év börtönbüntetésre, és 4 év közügyektől eltiltásra, a másodrendű vádlottat 2 év próbára bocsátásra ítélte.
Az ítéletet az ügyész, a vádlottak és a védők is tudomásul vették, ezért az a kihirdetését követően jogerőre emelkedett.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
