Hírek
2013. Január 06. 08:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: lvp
Címvédés a 120 év feletti lábteniszezők közt

Megvédte címét a 120 év felettiek közt a tavalyi győztes Osvald – Kovács páros a sportcsarnok negyedik Dr. Magyar György Páros Lábtenisz Kupáján a közelmúltban. A 120 év alattiaknál Tóth József és Erdős László nyert.
Negyedszer rendezte meg a Dr. Magyar György Páros Lábtenisz Kupát az esztergomi Pézsa Tibor Városi Sportcsarnokban a közelmúltban. A tornára ezúttal is két kategóriában nevezhettek a résztvevők, akik párosukat tekintve a 120 év felett és 120 év alatt mérhették össze tudásukat. A rutinosabb kategóriába öt kettős nevezett. A kupán ezúttal is indult a névadója, Magyar György is, aki 73 évesen Baranya Istvánnal párosban, remek játékkal a második lett miután egy vereséggel, három győzelemmel második lett.
Idén is indult a tavalyi győztes kettős, a Muzslai polgármester Drapák Károly Szabó Lászlóval. Ezúttal azonban nem nyújtottak olyan kiegyensúlyozott teljesítményt, két vereséggel és két győzelemmel harmadik helyet szerezték meg. A kategóriát végül a Tóth József és Erdős László alkotta párkányi páros hibátlan teljesítménnyel nyerte meg.
Végeredmény:
1. Tóth József – Erdős László (Párkány)
2. Dr Magyar György – Baranya István (Esztergom)
3. Drapák Károly – Szabó László (Muzsla)
4. Árendás Gyula – Hajtman Marian (Muzsla)
5. Szerencsés Tibor – Somogyi Mihály (Esztergom)
A 120 év alatti kategóriába tizenkét duó nevezett be, akiket 3x4-es csoportba sorolták a szervezők. A körmérkőzéses rendszerben zajló csoportselejtezők után két-két páros jutott tovább az elődöntőkbe. A hat kettőst a helyszínen a rendezők 2x3-as egységekbe osztották. A csoportmérkőzések után, az azonos helyezettek vívták a helyosztó csatákat. A döntőt így a két első helyezett vívta.
A Dobsik Tamás – Vodicska Ferenc páros végig jól küzdve került a B csoport élére és így a döntőbe. Ellenfelük a tavalyi győztesek, Osvald Zsolt és Kovács István lett, akik összes mérkőzésüket megnyerték, sőt még szettet sem engedélyeztek ellenfeleiknek. A szurkolók és a riválisok közül sokan várták a trónfosztást, hiszen a Vodicska – Dobsik páros jóval fiatalabb a címvédőknél, ez azonban nem sikerül, mivel az Osvald – Kovács páros nagy küzdelemben, de magabiztosan védte meg tavalyi elsőségét.
Végeredmény:
1. Osvald Zsolt – Kovács István
2. Dobsik Tamás – Vodicska Ferenc
3. Hunor Gábor – Pál György
4. Bognár Miklós – Holdampf Sándor
5. Tarjáni Zoli – Varga László
6. Dibusz Sándor – Sauker Árpád
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.