Városlista
2026. április 10, péntek - Zsolt

Hírek

2014. Március 28. 07:37, péntek | Helyi
Forrás: MTI

Esztergomból az olimpiára? – ötkarikás lett a rögbi

Esztergomból az olimpiára? – ötkarikás lett a rögbi

Bekerült az olimpiai programba a hétfős rögbi, így a tokiói 2020-as olimpián már ott lehetnek a magyar rögbisek – köztük esztergomiak is – hangzott el a sportág csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Rio csoda lenne, Tokióra viszont van esély” - fogalmazott a Magyar Rögbi Szövetség (MRSZ) elnöke, Körmöczi Béla.

Azzal, hogy olimpiai résztvevő lett a 7 fős rögbi, komoly figyelmet kell, hogy kapjon idehaza is – hangsúlyozta Kiss Norbert ifjúsági és sportkapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, aki elmondta, hogy tavaly 30 millió forint állami támogatáshoz jutott a rögbisport. Az idei összegről még nincs döntés – tette hozzá –, de kiváló fejlesztési terve, felzárkóztatási programja alapján biztos, hogy 2014-ben még komolyabb anyagi segítségre számíthat a szövetség.

A klasszikus, 15 emberrel játszott rögbihez képest a 7-es változat a nők körében is népszerű, s az MRSZ vezetői szerint itt lehetnek komoly sikerek már a nem túl távoli jövőben is.

Itt hamarabb utolérhetjük a világot, mert nincs akkora lemaradásunk a nemzetközi élvonalhoz képest” - szögezte le Böhm Balázs főtitkár, aki úgy látja, hogy öt esztendőn belül ott lehet Európa legjobb 16 csapata között a magyar női válogatott.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy az utánpótlás-fejlesztés az utóbbi időkben nagy lendületet kapott, ezernél is több gyerek kezdett el rögbizni az iskolákban. A 18 éven aluliak C csoportos Európa-bajnokságát az idén Magyarország, közelebbről Esztergom rendezi, április 9 és 12 között. A szövetség vezetésének elvárása az, hogy az U18-as válogatott megnyerje az Eb-t.

A további előrelépést segítheti, hogy áprilisban Magyarországra érkezik Philippe Saint-Andre, a korábbi világklasszis játékos, aki az európai elithez tartózó franciák szövetségi kapitánya.

A rögbi egyike annak a 16 hazai sportágnak, amely nem tartozik az öt látvány-csapatsporthoz, s nem került be a 16 kiemelt közé sem, viszont kormányzati támogatásra jogosult.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Február 05. 10:28, csütörtök | Helyi

BÁNTALMAZÁS ÉS MARADANDÓ FOGYATÉKOSSÁG

A rendőrség 45 nap alatt lefolytatta az eljárást azzal a férfival szemben, aki életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

2026. Április 10. 09:00, péntek | Belföld

NVI: szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert a választás végeredménye

Szoros eredmény esetén csak a szavazást követő szombaton lehet ismert az országgyűlési választás végeredménye - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) csütörtökön az MTI-vel.

2026. Április 10. 07:43, péntek | Belföld

Orbán Viktor: Nem adjuk a gyerekeinket Ukrajnának

Nem adjuk se a gyerekeinket, se a fegyvereinket, se a pénzünket Ukrajnának - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a kormánypártok debreceni nagygyűlésén csütörtökön.