Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2019. Szeptember 12. 05:00, csütörtök | Helyi
Forrás: infoesztergom.hu

Győzelemmel kezdték a szezont az esztergomi pingpongosok

Győzelemmel kezdték a szezont az esztergomi pingpongosok

Az Esztergomi Asztalitenisz SE NB III-as csapata győzelemmel kezdte a 2019-2020-as bajnokságot.

A Közép-Dunántúli csoportban debütáló Veszprémi ASE II. számú együttesét látták vendégül az Esztergomiak a bajnokság első fordulójában, mely 13-5-ös hazai győzelemmel ért véget.

A tavalyelőtti évadban 7., a tavalyi évadban viszont már 4. helyen végzett esztergomi csapatnak idén az éremszerzés a célja, melynek eléréséhez megtették az első lépést a múlt hétvégi győzelemmel a játékosok.

Az NB III-as csapat mellett az egyesület további két felnőtt csapatot is indít a Komárom-Esztergom Megyei bajnokság 1., illetve 2. osztályában. Már ezek az együttesek is elkezdték a felkészülést és izgatottan várják a szeptember második felében történő rajtot. Mivel mindkét osztályban kiegyenlítettek az erőviszonyok, így kiélezett jó mérkőzésekre lehet számítani a bajnokság során.

A csapatbajnoki mérkőzésekre a belépés díjtalan, minden érdeklődőt és szurkolót várnak a pingpongosok.

Az egyes mérkőzések időpontjai az EASE facebook oldalán hamarosan megtalálhatók.

Esztergomban természetesen nemcsak a felnőtteknek jut szerep. Heti két alkalommal külön gyerekeknek is tartanak edzést a pingpongosok. A foglalkozásokon egyéni és csoportos feladatokkal sajátíthatják el az utánpótlás korú játékosok a sportág fortélyait.

Az edzések és a csapatbajnokág mellett az egyesület tagjai gyakran vesznek részt megyei, országos és akár nemzetközi versenyeken is. Utóbbi kategóriába tartozik a Harkányban minden évben megrendezendő nemzetközi veterán ranglistaverseny, illetve a 2019 nyarán Budapesten rendezett Veterán Európa-bajnokság. Az Európa-bajnokságon ráadásul nemcsak játékosként, de játékvezetőként is jelen voltak az esztergomi pingpongosok.

Mindezen eredmények és lehetőségek nem valósulhattak volna meg az Esztergomi Önkormányzat és a Magyar Suzuki Zrt. támogatása nélkül, melyért köszönetet mond az Esztergomi Asztalitenisz Sportegyesület.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.

2024. Március 06. 22:09, szerda | Helyi

Rendkívüli kémiaórán vettek részt a Zrínyi iskolások

Február 27-én látványos kémiai kísérletek résztvevői és szemtanúi lehettek a dorogi Zrínyi iskola 1.b osztályának kisdiákjai.

2024. Március 06. 21:59, szerda | Helyi

ELLEPTÉK A BÉKÁK ESZTERGOMBAN A FÁRIKÚTI UTAT