Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2014. November 29. 07:25, szombat | Helyi
Forrás: Lenger Varga Péter

Három új Suzuki is készülhet Esztergomban?

Három új Suzuki is készülhet Esztergomban?

Három új Suzuki is készülhet Esztergomban az elkövetkezendő három évben. A debütáló Vitarán kívül több koncepción is dolgozók a gyártó, melyek esetében az esztergomi gyár is szerepet kaphat.

Kibővül az elkövetkezendő években a Suzuki modellkínálata, melynek több eleme is érinti Esztergomot. Túl azon, hogy januárban indul az új Vitara gyártása, már tervben van a Suzuki vállalatnál a Celerio névvel fémjelzett Alto és Splash helyét elfoglaló modell forgalmazása is. Ez első körben Indiában kerül a piacra, de az sincs kizárva, hogy az esztergomi gyártósorról is legördülhet majd jó néhány belőle.

Emellett két koncepcióval is előállt már a márka, de egyelőre nagy titok övezi mindkét autót, melyek egyelőre kódnevet viselnek, igaz mindkettőről jelent már meg egynéhány – főleg Indiában – kiszivárgott fotó. Az YBA és az YRA 2016-ban kerülhet a piacra, vélhetően ennél sokkal fantáziadúsabb elnevezéssel.

Lesifotón a Suzuki YBA

A gyártó ráadásul már 2017-re is gondol, akkora tervezi ugyanis az SX4 S-Cross frissítését Esztergomban, valamint hírek szerint leváltja Swift modelljét.

Kiszivárgott képen a Suzuki YRA

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.

2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi

ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA

Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.

2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi

Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe

2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi

Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!

Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.