Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2020. December 14. 10:13, hétfő | Helyi
Forrás: infoesztergom.hu

Ittasan zúzta össze a luxus sportkocsit - FOTÓK

Ittasan zúzta össze a luxus sportkocsit - FOTÓK

A nyomozók vádemelést javasolnak a 30 éves budapesti férfi ellen, aki Tatán okozott balesetet italozás után.

Közös italozást követően vitte el ismerőse autóját egy 30 éves férfi Mocsáról. M. György a kocsival 2020. március 6-án éjszaka indult el, majd Tatán balesetet okozott. Kiderült, hogy a sofőr a vezetést megelőzően szeszes italt fogyasztott – közölte a rendőrség.

A 30 éves férfi ellen járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt folytatott eljárást a Komáromi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. Az ügyben a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.

Az autó tulajdonosa az alábbiakat küldte jogi képviselőjén keresztül:

Helyreigazítási kérelem

"M. György nem az ismerősöm, az ominózus esetet megelőzően még csak nem is találkoztunk, egy közeli ismerősömmel jött el előző este hozzám, majd miután távoztak, hajnalban arra ébredtem, hogy M. György – immár egyedül – visszajött hozzám. Miután az éjszaka közepén nem akartam elküldeni, ezért szállást adtam neki. Reggel a rendőrök ébresztettek azzal, hogy M. György a gépkocsimat elvitte, és azzal balesetet okozott.

Hangsúlyozom, hogy én a részére a gépkocsit nem adtam oda, (egyébként is életszerűtlen, hogy vadidegen embernek odaadnám az autómat, hogy menjen haza azzal Mocsáról Budapestre) azzal a tudattal feküdtem le, hogy M. György reggel fog taxival távozni. Figyelemmel a büntetőeljárás súlyosságaira, és arra a jogelvre, hogy minden kétséget kizáró esetben lehet valakit büntetőjogilag felelősségre vonni, egyébként jelenleg nincs jelentősége annak, hogy a rendőrség a gépjármű önkényes elvitele tárgyában az eljárást esetlegesen megszüntette, amelyről egyébként is csak a cikkben megjelenő információból van tudomásom".

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.

2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi

ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA

Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.

2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi

Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe

2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi

Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!

Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.