Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2020. Augusztus 20. 04:00, csütörtök | Helyi
Forrás: infoesztergom.hu

Jogsi nélküli, száguldozva okozott halálos balesetet, börtönbe megy

Jogsi nélküli, száguldozva okozott halálos balesetet, börtönbe megy

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt indult ügyben emelt eredményesen vádat az ügyészség.

A vádirat szerint az érvényes vezetői engedéllyel nem rendelkező férfi vádlott 2018. július 7-én 18 óra körül a 11. számú főúton személykocsit vezetett, ennek során utolérte a 3-4 járműből álló kocsisort, majd a járművek előzésébe kezdett. A vádlott a 120-130 kilométeres sebességgel végrehajtott előzés során észlelte, hogy a szemközti forgalmi sávban egy az eljárás során ismeretlen maradt személykocsi közeledik, ezért a manőver befejezése érdekében a kocsiját hirtelen, túlzottan jobbra kormányozta. Visszatért a Pilismarót felé vezető forgalmi sávba, majd a jármű a haladási iránya szerinti jobb oldalon az útpadkára hajtott. Ekkor a vádlott hirtelen balra kormányzott, melynek következtében az autó átsodródott a haladási iránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, és ott a szemből érkező sértett személygépkocsija bal elejének csapódott – közölte a rendőrség.

Az ütközés következtében a sértett járműve az út melletti területre perdült. A vádlott által vezetett személykocsi függőleges tengely körüli forgása felgyorsult, a biztonsági övet nem használó utasa az ablakot átszakítva kizuhant az utastérből és az úttestre esett.

A sértett járművéből kifolyt üzemanyagot egy elektromos szikra lángra lobbantotta a motortérben, az ütközés miatt már elhalálozott sértett a járműben égett.

A sértett által vezetett személygépkocsi jobb oldali első ülésén utazó utas nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A sértett által vezetett személygépkocsi jobb oldali hátsó ülésén utazó kiskorú sértettnek a kulcscsontja törött, megműtötték, amely miatt súlyos egészségromlása alakult ki.

Az Esztergomi Járásbíróság 2020. augusztus 19-én előkészítő ülést tartott, amelyen a vádlottat 1 év 6 hó végrehajtandó fogházbüntetésre és 6 év járművezetéstől eltiltásra ítélte.

A kihirdetett ítéletet az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője ellene fellebbezést jelentett be.

Korábbi cikk:

Így loptak golyószórót és gépkarabélyt a kertvárosi lőtérről - VIDEÓ

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.

2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi

ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA

Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.

2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi

Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe

2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi

Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!

Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.