Hírek
2021. Február 16. 08:41, kedd |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Kocsisort előzött, négyen sérültek meg – FOTÓKKAL
Baleset gondatlan okozása miatt emelt vádat az ügyészség azzal a férfival szemben, aki egy járműsor előzésekor okozott balesetet, amiben a vétlen kocsi mind a négy utasa megsérült.
A vádirat szerint a férfi 2019. május 25-én a 11-es számú főúton Esztergom irányából Tát felé vezette a kocsiját, amellyel a megengedett 90 kilométeres sebességhatárt megszegve, legalább 106-114 kilométeres sebességgel haladt. Eközben meg kívánta előzni a vele azonos forgalmi sávban és irányban egymás mögött haladó járműsort. Ebben haladt a sértett is.
A vádlott a forgalmi helyzetet rosszul mérte fel, amikor áttért a bal oldali forgalmi sávba. Az elkövető elhaladt két kocsi mellett, amikor szemből érkezett egy autó, amely intenzíven fékezett és jobbra kitérő kormánymozdulatot végzett. A vádlott a frontális ütközést csak úgy tudta elkerülni, hogy a menetiránya szerinti jobb oldali forgalmi sávba visszatért, ekkor azonban a járműve jobb első részével nekiütközött a sértett kocsijának – közölte az ügyészség.

A vétlen autó az ütközés következtében lesodródott az úttestről egy fának csapódott, amely miatt mind a négy utasa megsérült. A vétlen sofőrnek csigolyatörése, egyik utasának bordatörése és tüdősérülése, a gyermekkorú utasnak közvetetten életveszélyes koponya sérülése és kulcscsonttörése, a negyedik utasnak nyolc napon belüli sérülése keletkezett. A balesetet okozó vétkes sofőr nem sérült meg – tette hozzá a vádhatóság.
Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy a gondatlan sofőrrel szemben az Esztergomi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést, valamint járművezetéstől eltiltást szabjon ki.

Korábbi cikkek:
Ezek érdekelhetnek még
2026. Június 09. 10:26, kedd | Helyi
Csajok Miniben…, de nem úgy!
Beszélgetés Buza Zsuzsa rallyversenyzővel az 59. Mecsek Rally előtt.
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
