Városlista
2024. április 16, kedd - Csongor

Hírek

2013. November 19. 09:14, kedd | Helyi
Forrás: EKKE-OpticWord

Magabiztos EKKE győzelem az újpestiek ellen

Magabiztos EKKE győzelem az újpestiek ellen

Vasárnap az NB II 6. fordulójában az EKKE-OpticWord csapata az Újpest-Megyeri Tigriseket fogadta idehaza. Az elmúlt forduló veresége után a csapat a jobbik arcát mutatva, magabiztosan győzte le ellenfelét.

Hullámzó teljesítményt nyújtanak eddig az NB II-ben az esztergomi kosarasok, szép győzelem mellett nem várt vereség is be-be csúszott. A november 17-i, hazai meccsen az egyetlen elfogadható eredmény csakis a győzelem lehetett – a tabella végét záró Újpest volt az ellenfél. A mérkőzés eseményeit ismét Szánthó Gellért, a csapat edzője foglalta össze.

A hét közepén nem túl kedvező előjelekkel készültünk a mérkőzésre, sokan betegség vagy munkahelyi, iskolai elfoglaltság miatt nem jelentek meg a közös edzéseken, ez pedig az álmos könyvek szerint sem sejtet túl jót. Bíztam abban, amennyiben a mérkőzésen az eddig gyakorolt figurákat, alapmozgásokat jól „vesszük elő”, az Újpest nem okozhat problémát. Bemelegítésnél ismét azt kértem, hogy már a legelején mutassuk meg, mi vagyunk a jobbak, határozottan kosarazunk. Ezt részben meg is valósították a srácok, nagyon jó volt látni a még junior korú Sebők Bence felnőtteket is meghazudtoló center játékát – kosarakat szerzett, faultokat harcolt ki, lepattanókat szedett össze. Aggódni csak egyik kulcsjátékosunk kisebb sérülése miatt kellett, Tuschinger Péter találkozott – nyílván nem önszántából – az ellenfél könyökével és indult el az orra vére. Beszédes lehet, hogy ennél az esetnél még Péterre fújtak egy személyi hibát…
A második negyedben Péter visszajött és nemes bosszút állva zsinórban dobott 8 pontot. Az alakulat végre igazi csapatként működött, megvoltak a gyorsindítások, könnyű kosarak, hibára kényszerítettük az ellenfelet – mind támadásban, mind védekezésben. 10 pont fölött állandósult az előnyünk, a magas embereink uralták a festéken belüli területet.

Esztergomi kosárlabda csapat

Sajnálatos tény, hogy ilyen hőfokon és színvonalon még nem tudunk végig játszani egy mérkőzést, egyrészt a kulcsjátékosoknak is kell pár perc pihenő, másrészt a fiatalok főleg támadásban nem tudják a jól dobó bedobóinkat pótolni. Viszont ismét ki kell emelni, hogy védekezésben nagyon szépen dolgoznak, akarnak, küzdenek. Az ellenfél közelebb került, előnyünk egy része elolvadt, de Molnár Péter kimagasló munkájának is köszönhetően (Péter a meccsen 8 labdát szerzett az ellenféltől) egyértelmű volt, hogy az EKKE ismét győzelmet szerez.
A mérkőzés utolsó negyedében Rózsa Ádám továbbra is magabiztosan uralta a palánkok alatti területet (19 védő és támadó lepattanója egészen elképesztő főlényt jelez), Tusi (Tuschinger Péter) két gyönyörű hárompontosával 20 pontra hízott a két csapat közötti különbség. Ezt a végére is megtartottuk, 81-61 lett a végeredmény.

A meccs végén pár szóban mindig összefoglalom a fiúknak, hogy melyek a voltak a pozitívumok és hol lehetne meg (sokat) fejlődni. A belső embereink (Bence, Ádám) nagyon szépen dolgoztak, az előző meccseken Sasvári Viktor több pontot szerzett, de harcos játéka ma is kellett. Bedobók közül Tuschinger Péter a maga 27 pontjával (Ádámmal karöltve. aki szintén 27 pontot szerzett) a csapat legeredményesebb játékosa volt. Irányítóink közül Molnár Péter védekezésben volt igazán elemében, de támadásban is jól mozgatta a csapatot, ez elmondható Erős Péterről is. Pontjaik még hiányoznak, jó lenne, ha pontokkal ők is segíteni tudnák a csapatot. Fiatalok (Fehér Ágoston, Ágoston Máté, Radványi Antal) most is igyekeztek, egyre jobban „beleérnek” az NB II mezőnyébe. Ami még mindig nagyon bosszantó, az az eladott labdák száma. Nem védekezett agresszíven az ellenfél, mégis 20 labdát adtunk el! Javítani kell a dobáspontosságon is, 11 kihagyott büntető (30 kísérletből) nagyon sok – zárta gondolatait az edző.

Komoly kihívások elé néznek az EKKE játékosai, hiszen egy hétközbeni fordulóban a TF-re látogatnak (2013. november 21, csütörtök), majd december elsején, vasárnap a szokásos 18 órai kezdettel Esztergomban látják vendégül a Százhalombatta együttesét. Mindkét mérkőzés nehéznek ígérkezik, az ellenfelek talán esélyesebbek, de meglepetések mindig születhetnek!

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.

2024. Március 06. 22:09, szerda | Helyi

Rendkívüli kémiaórán vettek részt a Zrínyi iskolások

Február 27-én látványos kémiai kísérletek résztvevői és szemtanúi lehettek a dorogi Zrínyi iskola 1.b osztályának kisdiákjai.

2024. Március 06. 21:59, szerda | Helyi

ELLEPTÉK A BÉKÁK ESZTERGOMBAN A FÁRIKÚTI UTAT