Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2019. Október 18. 05:00, péntek | Helyi
Forrás: infoesztergom.hu

Minden idők legsikeresebb magyar vívójával találkozhatunk

Minden idők legsikeresebb magyar vívójával találkozhatunk

Pézsa Tibor lesz a vendége a könyvtári Köztünk élnek című sorozatnak október 21-én 17 órakor.

Olimpiai bajnok kardvívónk 1935. november 15-én született Esztergomban.

Pézsa Tibor kardvívó pályafutását Esztergomban kezdte, majd 1957-től a Budapest Honvéd versenyzője volt. 1973 óta edző, 1978 és 1982 között a kardválogatott szakágvezetőjeként dolgozott. 1985-től 1989-ig Németországban a Kölni Testnevelési Akadémia tanáraként, azt követően a Szaud-Arábia szövetségi kapitányaként ért el sikereket.

„Büszke vagyok rá, hogy háromszor nyert világbajnokságot a kezem alatt magyar versenyző. Németországban öt évig számították rám, és szakértelmemre, az akadémián tanítottam, és államvizsgáztattam is az ottani diákokat. A szaudi nemzeti válogatottnak pedig több mint tíz évig voltam, kisebb-nagyobb megszakításokkal a vezetőedzője” – mesélte egyik korábbi esztergomi látogatásán Pézsa Tibor, aki húszévesen költözött el szülővárosából. Az egykori klasszis 1989-ben lett a Honvéd szaktanácsadója, 2005 óta pedig a BSE keretein belül vezette a Pézsa Tibor Vívóakadémiát, amely az utánpótlással foglalkozik.

Az olimpiai és világbajnok legenda minden idők egyik legsikeresebb magyar vívója nevét viseli az esztergomi sportcsarnok. 1964-ben Tokióban szerezte meg ötkarikás bajnoki címét, majd 1968-ban Mexikóban egyéniben és csapatban, valamint 1972-ben Münchenben csapatban bronzérmet vehetett át. Világbajnokságokon kilenc érmet – közte két aranyat – szerzett. Pézsa Tibor negyvenhárom éve nyerte Ankarában az egyéni vb címét, melyet még többre is értékel, mint az olimpiai aranyat, mivel, mint mondta, nagy szó volt, hogy hat évvel a tokiói ötkarikás siker után úgy lett világbajnok, hogy a 69-es vb-t kihagyta, majd 70-ben gyakorlatilag újrakezdte a vívást és szerinte mennyiségben és minőségben is sokkal erősebb volt a vb mezőnye, így sportszempontból ez jóval nehezebbnek értékeli.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Március 22. 08:20, péntek | Helyi

NEM JUTOTT MESSZIRE A LOPOTT ÜZEMANYAGGAL

Egy 47 éves férfi az M1-es autópályán próbált a rendőrök elől meglépni.

2024. Március 06. 22:09, szerda | Helyi

Rendkívüli kémiaórán vettek részt a Zrínyi iskolások

Február 27-én látványos kémiai kísérletek résztvevői és szemtanúi lehettek a dorogi Zrínyi iskola 1.b osztályának kisdiákjai.

2024. Március 06. 21:59, szerda | Helyi

ELLEPTÉK A BÉKÁK ESZTERGOMBAN A FÁRIKÚTI UTAT