Hírek
2016. Október 28. 19:24, péntek |
Helyi
Forrás: InfoEsztergom.hu
Szent István templomára bukkantak Esztergomban?
Valószínűleg Szent István király idejében épült az a templom, amelyre – meglepően jó állapotban - az épülő új vasúti pályaudvarnál bukkantak.
Jó eséllyel Szent István korában, az 1030-as években épülhetett az a templom, amelyre a Kovácsi városrészben – a vasúti töltéstől északra – bukkantak rá a napokban a közös vasúti pályaudvar és autóbusz-állomás építkezésekor. Információnk szerint a falak több méter magasságig épségben megmaradtak, a feltárást nehezíti, hogy a templom részben az évtizedekkel korábban megépült vasúti töltés alatt fekszik.
Úgy tudjuk, a beruházó, kivitelező, régészek és Esztergom önkormányzata közösen dolgozik azon, hogy a Magyarországon páratlan lelet bemutatható legyen a közönségnek. A templom körül sírhelyek is találhatóak, feltehetően az egykori pénzverők kegyhelye bukkant elő. A pénzverők a mai Széchenyi téren dolgoztak, műhelyük is itt volt található, de a szállásuk, templomuk és temetkezési helyük a most talált lelet környékén, a nevében is erre utaló Kovácsi városrészben lehetett. Az előkerült maradványok arra utalnak, hogy Jáki templomnál valamivel kisebb, de akár kettőszáz évvel korábbi épület állhatott itt, méretei alapján a korabeli viszonyok között kiemelt jelentőségű egyházi székhelyként.
Amennyiben az ásatások során bizonyosságot nyer, hogy a templom István király korában épült, Esztergom egy, akár a Várhegyhez hasonló jelentőségű értékkel gazdagodik. A Várhegy és környékét idén nyilvánították Nemzeti Emlékhellyé.
Fotó: illusztráció (varmegom.hu) - Akár újabb középkori leletekkel bővülhet a Vármúzeum tárlata is
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 28. 08:00, csütörtök | Helyi
Vitézy Dávid: újra elérhető az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer
Újra elérhető szerdától az Elektronikus Mozdonyszolgálati Információ Gyűjtőrendszer (EMIG) - közölte a közlekedési és beruházási miniszter szerdán a Facebook-oldalán.
2026. Május 24. 12:00, vasárnap | Helyi
Labdarúgó NB I - Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
Távozik posztjáról Robbie Keane, a labdarúgó Fizz Ligában ezüstérmes Ferencváros vezetőedzője - adta hírül szombat délután a zöld-fehér klub a honlapján megjelent közleményben.
2026. Május 22. 11:00, péntek | Helyi
Varga Mihály: eredményesen működött az MNB az utóbbi több mint egy évben
Eredményesen működött az utóbbi több mint egy évben az alapfeladatai ellátására összpontosító Magyar Nemzeti Bank (MNB) - mondta Varga Mihály jegybankelnök a Kell még mondanom valamit, Ildikó? podcast csütörtöki adásában.
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
