Hírek
2013. Szeptember 10. 08:30, kedd |
Helyi
Forrás: lvp/fotó:Fidesz Esztergomi Szervezete
Új irányban a Strigonium, vezetőcsere a városi holdingnál

Mélyreható változásokkal megújítja, racionalizálja az esztergomi városi holding, a Strigonium Zrt. működését az esztergomi Fidesz elnöksége és frakciója. Új vezetéssel, közgazdasági szemlélettel működhet majd a cég.
Már jó ideje téma a Fidesz Esztergomi Szervezetének elnöksége és a frakciója körében a városi cég, a Strigonium Zrt. mélyreható megújítása. Mindezt György Róbert, a helyi szervezet elnöke fejtette ki a minap. Mint elmondta, az elnökség szükségesnek tartja, hogy a cég élén az eddigi vezetést közgazdasági szemléletű vezető váltsa, vagyis egy közgazdász ülhet a jelenlegi vezérigazgató, Knapp János Pál helyére.
György Róbert szerint, mivel racionálisabban is fel lehetne használni a céghez, cégcsoporthoz befolyó bevételeket, ezért szükséges, hogy végre egy teljeskörű és mélyreható gazdasági átvilágítás legyen a cégnél. Ez akár már szeptember elkezdődhet, az esztergomi Fidesz elnök ugyanis bízik benne, hogy a következő testületi ülések valamelyikén már napirendként is szerepelhet a kérdéskör.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 06. 22:34, vasárnap | Helyi
Negyvenegy iskolát támogat idén a Richter alapítványa
Hatalmas érdeklődés mellett, 41 intézmény közel 107 millió forint összértékű támogatásával zárult a Richter Gedeon Nyrt. Centenáriumi Alapítvány 2025-ös országos támogatási programja.
2025. Július 02. 21:55, szerda | Helyi
Már elérhető a Richter Tudományos Show teljes felvétele
2025. Június 25. 13:01, szerda | Helyi
A Múzeumok Éjszakája egyik legnépszerűbb esztergomi programja idén is a Richter Tudományos Show volt
Izzó tudományos kísérlet, lélegzetelállító fényfestés, csodás orgonakoncert, megelevenedő történelem és elragadó kiállítások .
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.