Hírek
2020. Június 15. 12:04, hétfő |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu
Újra szomszédjára támadt a többszörösen elítélt férfi

Garázdaság, kábítószer-birtoklás és hamisítás miatt is indult már eljárás a korábban kétszer is elítélt férfi ellen.
A férfi 2020. január 14-én a társaival az utcán bántalmazta a szomszédját, amely miatt garázdaságért nyomozás indult. Ezt követően a férfi 2020. május 12-én 17 óra 45 perc körüli időben összetalálkozott ugyanazon sértettel egy kertvárosi lakóépület előtt az utcán.
A gyanúsított és sértett között szóváltás alakult ki, majd a gyanúsított futni kezdett sértett felé, aki megpróbált előle elmenekülni és két parkoló kocsi közé befutott, miközben a „Ne!, Hagyjál!” szavakat kiabálta – közölte az ügyészség.
A gyanúsított a kocsik között utolérte sértettet, majd ököllel 4-5 alkalommal a sértett feje felé ütött, aki ezt az arca elé tett kezeivel próbálta hárítani. Az ütések a sértett kezét érték. A gyanúsított társaságában lévő és egy közeli kocsiban ülő személy ekkor szólt a gyanúsítottnak, aki hátrálni kezdett, majd meggondolta magát és ismét megindult sértett felé, de a gyanúsított jelen lévő barátnője megragadta a karját és elhúzta őt a sértettől – részletezte a vádhatóság.
A férfi büntetett előéletű, őt a bíróság 2019-ben két ízben is elítélte, így 2019. február 21-én jogerős határozatával egyedi azonosító jel meghamisításának bűntette miatt 1 év 4 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 2 év 6 hónapra felfüggesztette, illetve a 2019. március 8-án jogerős határozatával felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt 1 év 2 hónap börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 1 év 6 hónapra felfüggesztette.
Az elkövetővel szemben büntetőeljárás van folyamatban kábítószer birtoklás vétsége, garázdaság vétsége miatt.
Az Esztergomi Járási Ügyészség indítványára a nyomozási bíró a férfi letartóztatását a bűnismétlés veszélye miatt 2020. június 15-ig egy hónapra elrendelte.
Ezt követően az ügyészség indítványt tett a letartóztatás három hónappal történő hosszabbítására, mert a kényszerintézkedés törvényes feltételei továbbra is fennállnak.
A nyomozási bíró az ügyészség indítványának helyt adott, és a férfi letartóztatását 2020. szeptember 15-ig meghosszabbította.
Korábbi cikkek:
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.