Hírek
2020. Június 03. 05:00, szerda |
Helyi
Forrás: infoesztergom.hu/illusztráció: pixabay
Vádat emelnek a vasvillás rongáló ellen

A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a férfival szemben, aki ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság miatt indult büntetőeljárás – közölte a rendőrség.
Még március 25-én 13 óra 51 perckor jelentette a rendőrségen egy tokodi lakos, hogy az utcára nyíló garázsának az ajtaját egy helyi férfi vasvillával szurkálja. A körzeti megbízottak látták az ajtón a nyomokat, azonban a tettest már nem találták a háznál.
A férfit azonosították és azonnal a keresésére indultak. Az egyenruhások tíz perc alatt a lakásáról a Dorogi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A 39 éves férfi a bűncselekmény elkövetését beismerte, és átadta a nyomozóknak a vasvillát is, amit tőle lefoglaltak. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetése miatt indult ellene büntetőeljárás.
A rendőrség a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és vádemelési javaslattal megküldte az eljárás ügyiratait az illetékes ügyészségnek.
Korábbi cikkek:
Rendre dzsuvát hagynak maguk után a bulizó fiatalok Esztergomban
Kútból kellett kimenteni egy embert Esztergomban
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi
Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra
Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.
2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi
ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA
Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.
2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi
Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe
2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi
Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!
Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.