Hírek
2012. Október 03. 12:05, szerda |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
X-Faktor: Adélt is az RTL hívta, mi van lejátszva előre?
A szerkesztő szerint nincs előnye senkinek.
Támadják az X-Faktort Zámbó Krisztián és Csobot Adél miatt. Az internetes fórumokon azt kifogásolják a legtöbben, hogy miért jutottak tovább olyan előadók, akiknek sem a hangi adottságaik, sem pedig az előadói képességeik nem százszázalékosak. Csobot Adél ráadásul nem is önszántából jelentkezett, hanem megkeresték a tévések.
– Eszembe sem jutott volna jelentkezni az X-Faktorba, a tehetségkutató műsor megfigyelői kértek fel arra, hogy nevezzek. Mindez a Médiabefutó kolozsvári szakaszán történt, ugyanis a magyarországi tévécsatorna megfigyelői végig jelen voltak a vetélkedőn – idézi a Velvet a Friss Újságnak adott nyilatkozatát a fiatal lánynak, akinek ezért az első két válogatón nem kellett részt vennie, csak a harmadik rostán.
– Minden televíziós műsorban van direkt casting – kezdte az Új Ász kérdésére az X-Faktor főszerkesztője, Schiwert-Takács László.
– Legalább 100-200 előadó volt a több ezerből, akiket így hívtunk be.
Van, akinek sikerült eljutni a mentorokig, van, akinek nem. Ez nem jelent előnyt, hiszen előfordul, hogy valakiben műsorkészítőként látunk fantáziát, esetleg a kedvencem is, de a zsűrinek nem tetszik. A mentorok már harmadik éve azért ülnek a helyükön, mert kiváló szakemberek, és talán az elmúlt években annyira nem is néztek mellé. Janicsák Vecát, Kocsit Tibót, Muri Enikőt, Vastag Csabát, Wolf Katit, Takács Nikolast is kiemelhetem. Marhára nem nyúltak mellé szerintem – fogalmazott a főszerkesztő, aki arra a felvetésre is reagált, hogy sokak szerint csak azért juttatták tovább Zámbó Krisztiánt, mert számítanak a Jimmy-rajongókra nézettségben és a szavazatokban is.
– Ez nyilvánvalóan nem így van, hiszen akik nem szeretik Krisztián édesapját, azok lehet, hogy pont ezért nem fognak minket nézni. A mentorok szakmai alapon döntenek. Tetszett nekik, azért válogatták be. Nem kell összeesküvés elméleteket gyártani! Lehet, hogy Krisztián vagy Adél sokat rontott legutóbb, de voltak kiváló produkcióik is. A mentorok úgy érezték, hogy kíváncsiak még rájuk, és adnak még egy újabb lehetőséget nekik. Meglátjuk, tudnak-e vele élni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 10. 07:43, hétfő | Bulvár
Dubai a milliomosok számára a legvonzóbb város
Dubai lett a vagyonos magánszemélyek számára a legvonzóbb város a Savills londoni székhelyű globális ingatlanpiaci szolgáltató által készített rangsorban.
2025. November 06. 07:37, csütörtök | Bulvár
Január végén kerül a mozikba a Magyar menyegző című film
2025. November 05. 07:35, szerda | Bulvár
Sziget - Újra magyar kézben a fesztivál
Újra magyar kézben a Sziget. Európa egyik legnagyobb fesztiválja az eddigi menedzsmenttel és szervezői csapattal, az egykori alapító, Gerendai Károly stratégiai vezetésével vág neki a 2026-os rendezvény szervezésének.
2025. November 01. 08:56, szombat | Bulvár
Közzétették a Louvre-ban elkövetett műkincsrablásról indított vizsgálat első eredményeit
Közzétette a francia kormány pénteken a Louvre-ban elkövetett műkincsrablásról indított vizsgálat első eredményeit, és \"sürgősségi intézkedéseket\" ígért az év végéig a múzeum környékének biztosítása érdekében.

