Hírek
2014. Augusztus 27. 10:44, szerda |
Helyi
Forrás: Lenger Varga Péter
Zrínyi Miklós mesteredző is a Megyei Príma Díj jelöltjei közt

Zrínyi Miklós kick-box mesteredző is azok közt a jelöltek közt szerepel, akik esélyesek a Vállalkozók Országos Szövetsége megyei szervezetének Megyei Prím Díjára. A közönség is szavazhat!
Beérkezett ajánlások alapján állította össze a Vállalkozók Országos Szövetsége megyei szervezetének kuratóriuma azt a tízfős névsort, akik esélyesek a Megyei Prím Díjra. A jelöltek közt Esztergomból ezúttal Zrínyi Miklós mesteredző kapott helyet, valamint szűkebb térségünkből a dorogi műgyűjtő, Zsembery Dezső.
Október 30-án majd hárman vehetik át az elismeréseket, illetve mellettük a közönség szavazatai alapján egy jelölt a közönségdíjat. A Megyei Príma Díj mellé egy-egy millió, a közönségdíj mellét pedig 500 ezer forint pénzjutalommal is jár.
Jelöltek:
Irodalom: Szénási Zoltán irodalomtörténész Tatabánya
Színház, film, táncművészet: Jászai Mari Színház színház, Tatabánya
Képzőművészet: Szentessy László grafikusművész Tata
Tudomány: Számadó Emese múzeumigazgató, Komárom
Oktatás: Gál István tanár, Kisbér
Köznevelés: Talentum Angol – Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, Gimnázium és Művészeti Iskola oktatási intézmény, Tata
Népművészet: Vass Henrik népi faragó, Kocs
Közművelődés: Dr. Zsembery Dezső műgyűjtő, Dorog
Zeneművészet: Licsák Attila zongorista, Oroszlány
Magyar sport: Zrínyi Miklós kick-box edző, Esztergom
Közönségszavazás ITT!
Ezek érdekelhetnek még
2023. Május 30. 13:58, kedd | Helyi
OLASZ ÁGNES FOTOGRÁFUS FALUSI ÉLETKÉPEI ESZTERGOMBAN
2023. június 3-án, 16:00 órakor nyitja meg Olasz Ágnes fotográfus kiállítását az Eurohíd Alapítvány, a Kapcsolatok Házában.
2023. Május 27. 21:39, szombat | Helyi
A TESCO-s pályázat tavaszi fordulóját a Montágh iskola nyerte
Köszönet a TESCO-nak ,köszönet a vásárlóknak!
2023. Május 22. 14:25, hétfő | Helyi
Keresik az Év Futó Fotóját!
Kezdő, haladó és hobbifutók jelentkezését is várják