Városlista
2025. június 17, kedd - Laura

Hírek

2018. Június 06. 05:00, szerda | Helyi
Forrás: police.hu

Piálás után jó ötletnek tűnt elkötni rokona kocsiját

Piálás után jó ötletnek tűnt elkötni rokona kocsiját

Vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a 38 éves, esztergomi férfival szemben a dorogi rendőrök.

A Dorogi Rendőrkapitányság eljárást folytatott jármű önkényes elvétele bűntett, valamint járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 38 éves esztergomi lakos ellen.

A férfi április 2-án 20 óra 30 perc körül Bajóton egy családi ház elől a sértett tudta és beleegyezése nélkül elvitte a kocsiját, amivel később közlekedett. Az elkövetőt a rendőrök 21 óra után Dorogon igazoltatták. Vele szemben alkoholszondás ellenőrzést tartottak, mely pozitív értéket mutatott, így őt a rendőrkapitányságra előállították. A férfi a rendőröknek elmondta, hogy Dorogra vásárolni érkezett, és ehhez kellett neki az autó, ami egy rokonáé.

N. András a gyanúsítotti kihallgatása során beismerte, hogy mielőtt a kocsiba ült fogyasztott alkoholt. Azt is elmondta, hogy azért ő vezetett, mert utastársa nem rendelkezik jogosítvánnyal.

A Dorogi Rendőrkapitányságon az ügyben folytatott nyomozást a napokban befejezték és a keletkezett iratanyagot vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldték.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 05. 17:59, csütörtök | Helyi

Nagy döntést hozott a Richter, óriási változás vár Dorogra

Új korszak veszi kezdetét a Richternél – ennek részleteit nemrég jelentette be Magyarország legfontosabb gyógyszeripari vállalata. A Richter Gedeon Nyrt. hatóanyaggyártásának központja Dorog lesz.

2025. Június 04. 09:47, szerda | Helyi

ÚJABB CSAPÁS AZ ILLEGÁLIS HULLADÉKLERAKÓKRA

Célzott ellenőrzéssorozattal léptek fel az illegális autóbontás és hulladéklerakás ellen az Ács-Bábolna Rendőrőrs munkatársai.

2025. Május 22. 09:52, csütörtök | Helyi

Meghívó - Magyar Hősök Emlékünnepe

2025. Május 22. 09:32, csütörtök | Helyi

Jöjjön el gyermekével a Richter Tűzoltó Gyereknapra!

Május 25-én, vasárnap immár negyedik alkalommal rendeznek interaktív gyereknapot a Richter Gedeon Nyrt. dorogi gyáregységének nagyparkolójában.