Városlista
2021. április 20, kedd - Konrád, Tivadar

Hírek

2020. Október 27. 08:49, kedd | Helyi
Forrás: infoesztergom.hu/illusztráció: pixabay

Pofozva, fojtogatva nevelte a lányát

Pofozva, fojtogatva nevelte a lányát

Kapcsolati erőszak emelt vádat az Esztergomi Járási Ügyészség egy férfi ellen.

A vádirat szerint a férfi esztergomi lakásában nevelte a 2002-ben született lányát, közöttük rendszeres volt a konfliktus az apa indulatos, időnként hullámzó kedélyállapota és nevelési elvei, valamint a gyermek kamaszkori problémái miatt. Az apa 2017. nyarán az esztergomi lakásban szóváltás közben több alkalommal tenyérrel pofon ütötte és kezénél fogva megrángatta lányát – közölte az ügyészség.

Hozzátéve, hogy ezt követően, 2017 nyara és 2019 márciusa között, az apa a közte és a lánya közötti viták során 3-4 alkalommal pofon ütötte a sértettet, általában többször is, így próbált érvényt szerezni tekintélyének.

A vádlott 2019. március 12-én 17 óra körül amiatt veszekedett lányával, mert az beírást kapott az iskolában, valamint nem volt elégedett egy iskolai füzetével.
A férfi elvette a sértett kulcsát, majd azt a kezében tartva több alkalommal arcon ütötte a lányát, majd a sértett haját megfogta és megrángatta. A lány ezt követően el akart költözni a lakásból, amely miatti vita során az apa megragadta a nyakát, megszorította azt, emiatt a sértettnek az arcán hámsérülése, a nyakán zúzódás keletkezett – tette hozzá a vádhatóság.

Az ügyészség a vádiratban indítványozta, hogy az Esztergomi Járásbíróság a férfit tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélje.

Korábbi cikkek:

Féltékenységből elvágta nagyapja torkát, vádat emeltek ellene - VIDEÓVAL

Tovább marad letartóztatásban a süttői kettős gyilkos

Két kocsit is megrongált, de zaklatás miatt is felelhet - FOTÓK

Ezek érdekelhetnek még

2021. Április 20. 08:04, kedd | Helyi

Esztergomi lány képviseli megyénket az országos Tündérszépek versenyen

Az esztergomi Gyurik Renáta képviseli Komárom-Esztergom megyét a Tündérszépek 2021 szépségverseny országos fordulójában.

2021. Április 19. 16:01, hétfő | Helyi

Fokozott ellenőrzésre és bírságolásra számíthatnak a Pilisszentléleken szabálytalanul parkolók

A rendőrség felhívja a Pilisszentlélekre, a Mi kis falunkba látogatók figyelmét, hogy a jövőben folyamatos és fokozott ellenőrzést tartanak és a szabálytalanul behajtó, vagy parkoló autósokat meg is büntetik.

2021. Április 19. 10:57, hétfő | Helyi

Esztergomban két épületet újíthatnak fel munkásszállás céljára

Nyolc munkásszálló épül meg és négy, korábban másra használt épületet újíthatnak fel a „Munkásszállások kialakítása” program ötödik kiírásának keretében – jelentette be Bodó Sándor az ITM államtitkára.

2021. Április 18. 19:50, vasárnap | Helyi

Holnap, április 19-én reggel újra megnyitják a letkési határátkelőt

Holnap hajnali öt órakor megnyitják a Letkés–Ipolyszalka határátkelőt, mely a szlovák-magyar határon az egyetlen zárva tartott átkelő volt. Még március 2-án zárta le a szlovák fél a járvány elleni védekezésre hivatkozva.