Hírek
2013. November 20. 08:02, szerda | Helyi
Polgármesteri közlemény a költségvetésről
Nyílt levélből értesültem, hogy a Fidesz frakció vezetője hajlandó akár már 2013 decemberében megszavazni a 2012-es zárszámadást és a 2013. évi költségvetést.
Az esztergomi Fidesz frakció által elfogadásra javasolt költségvetési tervezetről már többször elmondtam, miért káros a városnak, ezért annak újbóli előterjesztése és elfogadása csak konszenzus mentén történhet. Amennyiben a frakció szándéka valós, jutassanak el minél hamarabb egy olyan tervezetet a hivatalba, amely mindenki számára elfogadható. A garanciát azért kérem, mert 2011. január 20-án már megtörtént, hogy Fidesz többség olyan módosított költségvetést hozott a testületi ülésre egyeztetés nélkül, amelyben nulla forintot adtak kötelező önkormányzati feladatokra.
A garanciát az esztergomiak nevében kérem, s ha a Fidesz jobbító szándéka valós, akkor ennek semmi nem állhat útjába. Nyílt levelek megfogalmazása helyett várom mielőbbi hivatalos jelentkezésüket, hogy még az év vége előtt elfogadásra kerülhessenek ezek a működéshez alapvetően szükséges dokumentumok. Együttműködésem jeleként 2013. december 5-én 17 órára rendkívüli testületi ülést hívok össze a költségvetés megtárgyalására.
Esztergom, 2013. november 19.
Tétényi Éva polgármester
Ezek érdekelhetnek még
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2025. December 09. 09:01, kedd | Helyi
Így látják saját egészségüket a nők a Richter Gedeon nemzetközi kutatása szerint
2026. Február 03. 07:22, kedd | Külföld
Donald Trump: India beleegyezett, hogy leállítja az orosz kőolaj vásárlását
Donald Trump amerikai elnök szerint India miniszterelnöke hétfői telefonbeszélgetésük során beleegyezett az orosz kőolaj vásárlásának leállításába, és helyette több energiahordozót szerez be az Egyesült Államokból.
